Nemzeti Várprogram: romeltakarítás vagy múlthamisítás?

Összeomlik-e a visegrádi alsóvárban a hatalmas, 13. századi Salamon-torony vagy sikerül-e valamiképp felújítani, rendbe tenni? És ha sikerült, akkor miképpen? Ez az egyik legsarkalatosabb kérdés, ami felmerül a kormány által 2014-ben meghirdetett, több mint harminc várat magában foglaló Nemzeti Várprogram körüli vitákban. 

Ennek részeként új sebességbe kapcsolt a várak rekonstrukciója, többek között Diósgyőrben és Füzéren. Folytatódhatnának ugyanakkor az első Orbán-kormány idején végrehajtott, ám vitatott rekonstrukciók Esztergomban és Visegrádon is.

A romokat, mint már megírtuk, nehéz romként megőrizni. De kérdés, hogy újjá kell-e építeni a várakat. Az sem utolsó szempont mindebben, hogy a hatvanas években öncélúan, hajmeresztő indokokkal egészítettek ki vasbetonnal középkori műemlékeket. A kérdésben döntő szóval rendelkező tervtanácsban már az újjáépítők vannak többségben, de a Salamon-torony rekonstrukcióját 2014-ben még megakadályozták a várépítést ellenzők. Ezekről lesz szó a következőkben. A Mandiner a várprogrammal kapcsolatban felmerülő műemlékvédelmi, régészeti és pénzügyi kérdéseknek ment utána.

Sopron leomlott városfala

*

Leomló várfalak és a Nemzeti Várprogram

Mint a Mandiner megírta: várfalaink folyamatosan romlanak, mennek tönkre. Februárban leomlott a középkori soproni várfal egy szakasza, 2015 nyarán ledőlt egy fal a visegrádi fellegvárban, és a budai vár falai is rendszerint megrepedeznek. A középkori egri székesegyház egri várban található falmaradványait pedig szétroncsolja a fagyás: a víz felfelé párologna el a kövekből, ám a rommegőrző betonkorona megakadályozza ezt. Így igazából semmit nem tudunk megőrizni. Gyakori jelenség ez romjainknál. Részint erre lehet válasz a Nemzeti Várprogram.

Utoljára 2015 decemberében módosították a 2014-ben meghirdetett, 25 milliárd forint összköltségvetésű Nemzeti Várprogramba tartozó várak listáját. A 34 várat három ütemben rekonstruálják. A várakat négy kategóriába sorolták aszerint, hogy milyen mértékű munkálatokat végeznek rajtuk:

1. kategória: állagmegóvás (9 vár);

2. kategória: állagmegóvás, helyreállítás és egy építészeti egység rekonstrukciója (17 vár);

3. kategória: állagmegóvás, helyreállítás és részleges rekonstrukció (6 vár);

4. kategória: állagmegóvás, helyreállítás, rekonstrukció (2 vár).

A várak részletes listáját és kategorizálását ebben a cikkünkben olvashatják át: A Nemzeti Várprogram várainak állapota és a szükséges munkálatok váranként.

Tudja, miből áll egy vár és milyen fajtái vannak? Hogy mítosz a Habsburgok várrombolása? Tudja, mi a különbség vár, udvarház, várkastély és kastély között? Ha nem, katt ide!

*

Szűkszavú a felelős Forster Központ

A Nemzeti Várprogramban szereplő várak sokfélék. Információink szerint a már felújított, rekonstruált Simontornyán csak kisebb javításokat kell végezni; az évtizedek óta kutatott és sok éve építeni kezdett, majdnem kész és romból teljes várrá felépített Füzéren a befejező szakaszt finanszírozzák a várprogramból, ahogy Diósgyőrön is. Évtizedek óta folynak a helyreállítási munkálatok Hollókőn is, ahol a palotaépületeket kell befedni.

A szinte teljes pompájában álló kőszegi és mosonmagyaróvári várban csak régészeti feltárásokra van szükség tudományos szempontok miatt. Egerben az ásatásokat és a helyreállítást is, Sümegen a kiépítést folytatják. Ugyanakkor Drégelypalánkon csak romkonzerválásra kerül sor; és vannak olyan várak is, amelyeket még fel kell tárni vagy egyenesen ki kell ásni a föld alól (pl. Nógrád, Csobánc, Kereki, Döbrente).

Esztergomban be kellene fejezni a lakótornyot és helyre kellene állítani a lovagtermet; Visegrádon pedig csak folytatni kellene a helyreállítást kész tervek alapján mind a Salamon-torony esetében, mind a fellegvárban, mind a királyi palotában.

Csobánc vára: fel kell tárni
 

Csobánc egykoron

A várprogram túlnyomó része már megpályázott vagy még megpályázandó EU-s támogatásból valósulna meg, ám az EU csak másfél milliárd forintot ad váranként, a közép-magyarországi régióra pedig annak fejlettsége miatt egyáltalán nem lehet költeni.

A programért felelős Forster Központ két hét után beérkező válaszai nem voltak túl bőbeszédűek, pedig nem kérdeztünk igazán kellemetlent. Arra a kérdésre, hogy mi alapján választották ki a várprogramba került várakat, azt a választ kaptuk, hogy a lista „tudományos, örökségszakmai és a fejlesztési lehetőségeket szem előtt tartó válogatás eredménye”.

A várprogrammal kapcsolatos kormányhatározatokat - 1483/2015. (VII. 21.) és 1977/2015. (XII. 23.) - olvasva feltűnik, hogy vannak várak, amelyek később kerültek be a programba, erre egyébként egy visegrádi várkonferencián is felhívták a figyelmet (ilyen például Füzér és Kőszeg). Így az eredetileg 31 várat magában foglaló program 34 várasra bővült. A Forster szerint ugyanakkor „a lista egyértelmű, a kormányhatározatban rögzített, nincs rajta változás” (de van). A várak kategóriabesorolást úgyszintén „kutatási, tudományos szempontokkal” indokolták a Forsternél. 

Érdemi válasz érkezett viszont a Forsterből a közép-magyarországi régióban található visegrádi váron végzendő munkálatok finanszírozásával kapcsolatban: „a GINOP pályázati felhívása rögzíti, hogy Pest megyei helyszín nem részesülhet európai uniós forrásból támogatásban. Visegrád és minden egyéb Pest megyei helyszín csak hazai forrásból finanszírozott támogatásból fejleszthető.” 

Épp ez az, ami aggodalomra ad okot: honnan lesz elég költségvetési forrás a visegrádi rekonstrukcióhoz?

A visegrádi alsóvár (a Salamon-toronnyal) és felsővár a Nemzeti Várprogram második ütemében szerepel: állagmegóvást, helyreállítást és részleges rekonstrukciót hajtanának végre rajta 2017-2020 között. A fejlesztés becsült bruttó összege 3,125 milliárd forint, melyből 2,5 milliárd EU-s támogatás lenne és 625 millió lenne hazai pénz. Mindenesetre tervek már vannak. Forrásaink szerint ez valószínűleg úgy lenne lehetséges, hogy a várprogramra megpályázandó EU-s támogatáshoz szóló önrészt úgy, ahogy van, egyesítve Visegrádra fordítanák.

Kérdés ugyanakkor, mi lesz a várprogrammal, ha a bürokráciacsökkentési terv jelenlegi állása szerint tényleg megszűnik július elsejével a Forster. A várprogram pályázatait a jelenlegi kiírás szerint ugyanis kizárólag a Forster Központ nyújthatja be (a várkezelőkkel közösen alakított konzorciumokkal) a kiíró Miniszterelnökséghez. Ha pedig a Forster Központ jogutóda a Miniszterelnökség lesz, furán fog mutatni, hogy a Miniszterelnökség pályázik a Miniszterelnökséghez.

A visegrádi fellegvár a 15. században

A részleges helyreállítási terv sziluettje

Az első Orbán-kormány szimbolikus várépítései

Nagy viták zajlanak a háttérben az esztergomi várrekonstrukció sikerültségéről vagy félresikerültségéről; valamint ádáz harcok folynak a visegrádi Salamon-torony tervezett és a királyi palota korábban részben meg is valósult rekonstrukciójával kapcsolatban.

Az első Orbán-kormány 1998-2000 között nagy figyelmet és sok pénzt fordított a középkori királyság reprezentatív központjainak, Székesfehérvárnak és Esztergomnak a részleges rekonstrukciójára, majd a tervekbe bekerült Visegrád is. Székesfehérváron tetőt húztak az egykori székesegyház és királytemető romjai fölé, majd pár év múlva elbontották azt. 

Esztergomban 2008-ra részlegesen helyreállították az egykori lakótornyot (Fehér-torony), amelyről viszont így is hiányzik két emelet. A terv alapvető, lényegi eleme volt az egykori lovagterem helyreállítása, ám épp az nem készült el – helyette a ráépült barokk kaszárnyát hozták rendbe 2000-re. Visegrádon ekkor épült fel a középkori palota egy része a romkert helyén. 

Esztergomra és Székesfehérvárra egy-egy milliárdot, Visegrádra félmilliárd körüli összeget fordítottak, de itt a munkák 2000 után is folytatódtak, végül ez utóbbi helyreállítás ott szakadt félbe, ahol elfogyott a pénz, a tervek azonban megvannak a munka folytatására. Az akkori visegrádi helyreállítások már megkapták az alaptalan múltkonstruálás vádját a szakmaiatlanság és tudománytalanság vádjával együtt (Rostás Tibornak Buzás Gergely régész, visegrádi múzeumigazgató válaszolt). 

Esztergom vára a Duna felől ma...

...és a 12. században (Pazirik Informatikai Kft.)

Esztergom a Vitéz János-féle fénykorban

Így nézne ki ma a 15. századi, Vitéz János-féle palota és a Fehér-torony eredeti magasságában

Ez az aktuális állapot

Esztergom tervez

Esztergomban a palotamúzeum kialakításakor nem engedték az egykor messze földön híres nagy lovagterem rekonstruálását, pedig arról is tudni lehet mindent, csak a magyar királyokat ábrázoló középkori falfestmények nincsenek meg (de a festészeti program koncepciója ismert). A helyreállító nem tette vissza helyükre a meglévő, középkori gótikus ablakkereteket sem, helyettük vasszerkezetű ablakokat tettek be. 

Ugyanakkor 2013-2015 között egy Széchenyi 2020 -as turisztikai pályázat keretében ötszázmillió forintot költhetett az esztergomi vármúzeum a régi palotarészre. Így Rezi Kató Gábor igazgató elmondása szerint kicserélték a már teljesen amortizált gépészetet, több új teret alakítottak ki  (Ciszternás terem, Reneszánsz terasz), újra megnyílhatott a kápolna és teljesen megújultak a kiállítások. 

Esztergom a 12. században madártávlatból(Pazirik Informatikai Kft.)

Az esztergomi vár a 15. században felülről...

... és az esztergomi vármúzeum ma

Rezi Kató Gábor a Mandinernek elmondta: vannak kész tervek Esztergom fejlesztésére. Több mint két éve dolgoznak egy programon, amely létrehoz egy kulturális várnegyedet a város felőli sétaútvonal-Várkapu-Várszínház-Lipót-terasz-Rondella-Szent István tér tengelyben. Ezt a tervet elfogadta az Országos Műemléki Tervtanács és az Esztergomi Városképi Tervtanács is.

Az igazgató hozzátette: a Fehér–torony építészeti rekonstrukciójának egy üteme most indult el: „a studiolo (Vitéz János reneszánsz freskókkal díszített dolgozószobája) és a Beatrix-terem rekonstrukciós elképzeléseit a kérdést leginkább ismerő szakemberekkel szeretnénk előkészíteni, reményeink szerint ennek első lépcsője 2017-re már megvalósul”. Megjegyezte ugyanakkor: „a kaszárnyaépület újabb, nagyobb belsőépítészeti rekonstrukciójában egyelőre nem gondolkodunk, de a hosszabb távú tervek között szerepel a Vitéz János-féle zárt erkély valamilyen rekonstrukciós megjelenítése”.

Az egykori nagy lovagterem helyén álló barokk kaszárnyából kialakított múzeumtér

*

A visegrádi várrendszer: az előtérben a királyi palota, fejjebb a Duna-parton az alsóvár a Salamon-toronnyal, a hegyen a fellegvár (Pazirik Informatikai Kft.)

Így nézett ki egykoron a várrendszer, előtérben a palota (Pazirik Informatikai Kft.)
 

A visegrádi királyi palota egykoron (Pazirik Informatikai Kft.)

Visegrád: királyi központ a viták kereszttüzében

A legnagyobb viták azonban a visegrádi alsóvárban található Salamon-torony és a közelben található királyi palota (tulajdonképpen a váron kívüli, kényelmes lakhelyet biztosító városi udvarház) helyreállításáról folynak. 

A visegrádi királyi palota a harmincas években bukkant elő a hegyoldalból, és még a hatvanas években is csak egy – habár hangulatos – rom volt látható a helyén, majd megkezdődött a rekonstrukció 1995-ben, a Horn-kormány idején. Amikor az első Orbán-kormány idején a milleniumi előkészületek miatt nagyobb ütemben folytatódhatott a már említett visszaépítés, a műemlékvédelem megkérdezte a terv benyújtóit, hogy mit lehet kihúzni abból. Ennek esett áldozatul a palotakápolna: végül azt húzatták ki. 

A palotakápolna a középkorban...

A palota visszaépítése ugyanakkor a turistaforgalom fellendülésével járt: a látogatók csúcsidőben nem férnek el a palotában, osztályok jönnek egymás után és másfélszeresére nőtt a látogatók aránya.

A romokból visszaépített palota most egykori magasságának feléig nyúlik az ég felé, de Buzás Gergelyék a teljes egykori épületkomplexumot újjáépítenék. Mint Buzás hangsúlyozza: sok fontos részletről tudjuk, hogy nézett ki.

Az alsóvárban álló Salamon-torony Buzás szerint „az 1964-es Velencei Charta szellemének legjellegzetesebb építészeti példája”, ami ma úgy néz ki a főútról, mint „a Duna-kanyar legnagyobb transzformátor-háza”.

A Salamon-torony, mint transzformátorház

A Salamon-torony, mielőtt hozzányúltak volna

A Salamon-torony ma, a hegyről nézve

A Salamon-torony a 15. században

A hatalmas, 360 négyzetméter alapterületű, robusztus kőtorony sok mindent megélt a 19. század óta: „Henszmann Imre lebontotta a XIII. századi fióktornyát, a XIV. századi válaszfalait és boltozatait. Schulek Frigyes az eredeti kőanyagot, falstruktúrát, építészeti szerkezetet figyelmen kívül hagyó, soha sem létezett csigalépcsőkkel és ablakokkal tagolt kváderfallal egészítette ki. Lux Kálmán egy hatalmas faszerkezetet épített bele, amely később leégve elpusztította a belső falsíkjait és megrongálta felső gyilokjárójának hátfalát. Szanyi József vasbeton födémeivel megsemmisítette középkori fafödémek gerendafészkeit. Sedlmayr János gyenge minőségű vasbeton falkiegészítésével, rosszul konstruált, a helyhez nem illő, csak a XX. század közepének építészeti divatját tükröző tetőteraszával egy, a középkori falakról lefejthetetlen, idővel menthetetlenül beázó, szétmálló, fizikailag elavuló tömeget rakott rá” – írja Buzás az Archeológia szakportálon. 

A visegrádi királyi palota igazgatójának van terve a rendbetételre, amelyet Albert Tamás készített. A terv kompromisszumos módon megőrizte volna Schulek, Lux és Sedlmayr hozzáépítéseit is és visszaépítette volna az inautentikus módon eltávolított fiatornyokat, továbbá megújította volna a kiállításokat, ráadásul „a teljes torony akadálymentesítést biztosította, ami, valljuk be, egy XIII. századi vártorony esetében nem kis teljesítmény”. 

A Műemléki Tanácsadó Testület azonban elkaszálta a tervet még épp azelőtt, hogy a tanácsban paradigmaváltás ment volna végbe. Hogy miért, arra később visszatérünk.

Helyreállítási terv

Helyreállítási terv

*

Velencei Charta: saját magunkra hivatkozunk

Európában a 18-19. század fordulóján jelenik meg az elképzelés, hogy a régi romok, épületek védendőek, majd Európa-szerte, főleg a németeknél számos várat vissza is építenek. Nálunk ez a trend alig érvényesül, de ide sorolható például az erdélyi Vajdahunyad várának újjáépítése (az eredetire gondolunk, nem a városligeti verzióra), amelyet 1868-ban kezdtek meg; Shulcz Ferenc, majd Steindl Imre gótikussá igyekezett „visszaalakítani” a várat.

Vajdahunyad vára 1864-ben

Vajdahunyad vára

A műemlékvédelmet elsőként az 1931-es Athéni Charta, majd a visszaépítést csak az állagmegóvás érdekében, minimálisan szükséges mértékben javasló, 1964-es Velencei Charta szabályozta. Ennél jóval megengedőbb a rekonstrukcióval, visszaépítéssel szemben a 2000-res Krakkói Charta. 

A  Velencei Charta visszaépítés-ellenessége azonban öncsalás – hívja fel a figyelmet Buzás Gergely. Azt ugyanis nagyrészt éppen a magyar műemlékesek szövegezték és erőltették át: amikor tehát „nemzetközi” szabályokra hivatkozunk, akkor az igazából saját magunkat jelenti ebben az esetben.

Itthon körülbelül három korszakot különíthetünk el a várakkal kapcsolatos műemlékvédelmet illetően: a második világháború előtti korszakot Lux Kálmán neve fémjelzi, ő irányította például az esztergomi középkori királyi-érseki vár ásatásait és helyreállítását. A világháború utáni, ötvenes évektől a hetvenes évekig tartó korszakot talán Gerő László nevéhez köthetjük. Nagyobb szabású várfelújításokba ezután – mint említettük – az első Orbán-kormány kezdett az ezredforduló környékén, amikor a középkori Magyarország hatalmi háromszöge (Visegrád, Esztergom, Székesfehérvár) volt „terítéken”, s ez folytatódik most Buda, valamint másik harminc vár rekonstrukciójával.

Modernista önmegvalósítás középkori romokon

A huszadik század második felének műemlékvédelmét a visszaépítés tilalma, az állagmegőrzés és a modernista kísérletek jellemzik. A korabeli ismeretterjesztő szövegekből is kitűnik azonban, hogy voltak, akiknek még az állagmegóvás érdekében elkerülhetetlen, minimális kiegészítések is soknak tűntek. Így például „túlzott helyreállításról” panaszkodtak Nagyvázsony esetében, aminek libalegelőn álló lakótornyában 1952-ben még egy öreg néni húzta meg magát. Pedig az előkerült romokat stabillá kellett tenni és meg kellett szabadítani a törmeléktől, a gaztól, esetleg ki kellett ásni, környezetét is látogathatóvá kellett tenni. A hozzátétet azonban szigorúan külön anyagból építették itthon, hogy a látogató könnyedén meg tudja állapítani, mi az eredeti és mi a modern toldás.

A magyar műemlékvédelem a hatvanas években a modernista tendenciákat követte: ha kiegészítettek egy romot, akkor azt egyértelműen eltérő anyaggal tették, például betonnal, hogy megkülönböztethető legyen az eredetitől. 

Egy-egy megoldásnak viszont előfordult, hogy a filozofikus meggondolásoktól igen távol álló, rejtett indokai is lehettek. A visegrádi Salamon-torony hatvanas évekbeli, vasbetonnal való kiegészítését azzal magyarázta Seldmayr János, hogy ott tudta megvalósítani példaképe, Le Corbusier elveit. A francia építész szerette a lapostetőkön kialakított tetőkerteket, s Seldmayr is piknikteraszt szeretett volna kialakítani a középkori Salamon-torony új, vasbeton lapostetőjén. 

A veszprémi székesegyházhoz kapcsolódó, 10-11. században épült alapokon nyugvó, de 13. századi, gótikus formájában romosan ránk maradt Szent György-kápolnát Erdei Ferenc építész feszített vasbetonkupolával fedte be, mégpedig azért, mert máshol nem volt lehetősége kipróbálni azt.

Ezzel együtt ez fontos korszak a műemlékvédelemben, a modernista túlzások pedig részben értelmezhetőek a 19. századi, Schulek Frigyes-féle, gyakran indokolatlan neogótikus hozzáépítésekre érkező ellenhatásként is.

Szent György-kápolna, Veszprém

*

A szobatudósok esete a várakkal

A műemlékvédelem hozzáállása is sokat változott az idők folyamán: az ötvenes-hetvenes években még a terepen járatos szakemberek végezték a műemlékvédelem feladatait, a nyolcvanas években azonban már többnyire könyvtárakban szocializálódott művészettörténészek, akiknek nem sok tapasztalata volt a gyakorlati problémákkal kapcsolatban.

Mindez még ma is kísért: értesüléseink szerint a várrekonstrukciók engedélyeztetésénél rendszerint azt kérdezik a kérelmezőktől, hogy mondják meg nekik, mit húzhatnak ki – akár csak a visegrádi királyi palota esetében. 

Diósgyőrben is lett volna lehetőség a vár teljes újjáépítésére, de mégsem húztak tetőt az épületre és egy szárnyat nem építettek fel, pedig erről a szárnyról lehet tudni a legtöbbet. Az indoklás az volt, hogy maradjon meg az épület romszerűsége és legyen továbbra is kilátás a hiányzó szárny helyén (azóta már elkészültek a tervek a vár továbbépítésére).

Diósgyőr ma

A tervtanács rejtelmei

A helyreállításokról érdekes döntési folyamat keretében születik döntés. Azokról elméletben az Országos Műemlékvédelmi Hivatal illetve ma már az annak jogutóda, a Forster Központ határoz, ennek azonban ki kell kérnie a Műemléki Tanácsadó Testület véleményét. Ez egy tanácsadó testület, döntési jogköre nincs, ám ha javaslatától eltér a műemlékvédelem, akkor azt indokolni kell. Így rendszerint megy az egymásra mutogatás: a hivatal a tervtanácsra hivatkozik, a tervtanács pedig széttárja a kezét, hogy nem ő hoz döntést, ő csak javasol.

A tervtanácsba különféle intézmények delegálnak tagokat, összesen tizenegyet: például egyetemek, az MTA Művészettörténeti Intézete, de az illetékes miniszter is delegál három tagot. Hogy mennyi benne a gyakorlati műemléki szakember, az változó, de nyolcvanas évektől kezdve gyakran kerülnek benne túlsúlyba az elméleti szakemberek, akik nem láttak még középkori romokat és ásatást. A tervtanács legutóbb pár hónapja alakult újjá egy éves interregnum után.

De akármennyire is változott az összetétele, 22 évig ugyanaz volt az elnöke: Arnóth Ádám építész, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei műemlékvédelmi felügyelő. Arnóth elve az volt, hogy a tervtanács csak Budapesten ülésezhet, ezért például hivatalosan sosem szállt ki a testület a vezetése alatt megtekinteni egy-egy romot, amiről épp dönteni kellett. Az utolsó, rövid korszakban, amiben fontos döntések születtek, már nem ő volt az elnök, hanem Dévényi Tamás, ám őalatta is Arnóth volt a jegyzőkönyvvezető titkár, Márpedig forrásaink szerint nem az számít, hogy mi hangzott el, hanem hogy mi van a jegyzőkönyvben. 

Ugyanakkor a tervtanács régen rájött, hogy túl van terhelve, ezért külső bírálókat kérnek fel. A Salamon-torony esetében viszont egy családi házak felhúzásával foglalkozó építészt és egy barokk kastélyokkal foglalkozó művészettörténészt kértek fel, akiknek semmi köze nem volt a középkori romokhoz, s ennek megfelelően egymással szöges ellentétben lévő szakvéleményeket adtak le: az egyik támogatta a torony helyreállítását, a másik azt írta, jó az úgy, ahogy van. Arnót azonban információink szerint úgy interpretálta mindezt: a bírálók leszavazták a helyreállítást.

Diósgyőr egyik fénykorában (Pazirik Informatikai Kft.)

Ellenzők: Diósgyőr egy álomvilág

Megkerestük Arnóth Ádámot, aki ma is a Forster Központban dolgozik, de a tervtanács egykori elnöke elhárította érdeklődésünket, mivel jelenlegi pozíciójában nem nyilatkozhat.

Így a visszaépítés-ellenzők oldaláról utódát, Dévényi Tamást kérdeztük. A tervtanácsot két évig, 2015 elejéig vezető szakember szerint kétféle hozzáállása lehet a társadalomnak: vagy le kell bontani a régi épületeket – ez a praktikus szemlélet volt mindenhol a meghatározó a műemlékvédelem megjelenéséig –; vagy ha mégis megőrzésben gondolkodunk, akkor ne csapjuk be magunkat. 

Diósgyőr esetében szerinte számos hipotézisből egyet építettek meg. Szerinte a visszaépítés azért is veszélyes, mert arra szolgál bizonyítékul a laikusok számára, hogy amit látnak, az nem hipotézis, hanem „úgy volt”, megkérdőjelezhetetlenül. Dévényi szerint a lepusztult állapot a hiteles, s ez válik semmivé az újraépítéssel.

Ráadásul – mint mondja – 2016-ot írunk, amikor nem gótikus padokat tervezünk: a mi korunk is büszke lehet a saját építészetére. Ezért ha kiegészítünk egy műemléket, az legyen mai, kortárs, így legalább világosan el lehet választani az eredetit a hozzáépítéstől, s legalább így nem lesz „hamis időutazás” az eredmény.

A romok tovább romló állapotával kapcsolatban Dévényi megjegyzi: a műemlékvédelem amúgy is kudarcok története. Kiderül például, hogy mégsem jó a vasbeton, mert máshogy mozog, mint az eredeti kő vagy tégla. A régi technikák tehát jobbak a műemlékek esetében, de formailag nem kell alkalmazkodni a régi korokhoz. 

A „térdig érő romok” problémájára Dévényi azzal reagált: ő sem vinne gyereket júliusban római kori romkertbe sétálni, de romokon kívül érdemes lehet bemutató jelleggel felépíteni egy-egy régi jellegű épületet. Hozzátette: Lisszabonban a harmincas években újjáépítették a várat, s most minden látogató azt hiszi, a város megúszta a háborúkat – azaz a visszaépítés átírja a múltat.

Egy harmadik  visszaépítés-ellenes, neve elhallgatását kérő tisztviselő úgy indokolta álláspontját: az ENSZ szakosított műemléki szerve, az ICOMOS elnöke nemrég egy előadásában vélekedett úgy, hogy amíg van helyreállítandó műemlék, addig értelmetlen újraépítésre költeni a pénzt. A tisztviselő hozzátette: szerinte ha már újraépítés, akkor az úgy hiteles, ha az adott épület történetének minden korszaka megjelenik benne, amihez a rombolások és átépítések is hozzátartoznak. Szerinte Diósgyőrött álomvilágot építettek.

Diósgyőr, a felépült lovagterem

Hiányzik a harmonikus élmény a hagyományos rommmegőrzésekből?

Már megszokott vélekedésként fogadja ezt Cséfalvay Gyula építész, a diósgyőri vár egyik tervezője. Mint mondja, nincsenek általánosan üdvözítő megoldások, minden épület más és más hozzáállást kíván. Elmondása szerint a diósgyőri vár rekonstrukcióját részletes tudományos dokumentáció készítése előzte meg. Ebben mérlegelték az írott források és ábrázolások, valamint a rendelkezésre álló kőtári anyag alapján az épület megismerhetőségét. Ezek Diósgyőr esetében lehetővé tették az egykori terek újraépítését.

Az új épületrészek megkülönböztetése érdekében finom eszközöket alkalmaztak az anyaghasználatban. Nem követték a hatvanas évek kontrasztos kiegészítési gyakorlatát, így nem alkalmaztak vasbetont és műkövet, amelyek úgyis csak károsították volna a romokat. Cséfalvay leszögezte: az újjáépített tereket védőépületként értelmezték, amelybe igyekeztek minél több eredeti maradványt visszaépíteni. A kőtárban heverő faragványokból ugyanakkor háromszor annyit is fel lehetett volna használni, mint amennyit sikerült, ehhez azonban több időre és pénzre lett volna szükség.

Cséfalvay szerint az építész nem lehet egyedül felelős azért, hogy a látogató megérti-e az épületet és különbséget tud-e tenni az eredeti és a kiegészítés között. A látottak értelmezéséhez nyilván szükség van minimális építészeti műveltségre. Nem illúziókeltésre van szükség, hanem harmonikus építészeti, történeti élményre, ami a „hagyományos” műemlék helyreállításokból fájdalmasan hiányzik.

Salamon-torony: ki ért a várakhoz?

A Salamon-torony rekonstrukciós tervével kapcsolatban, amelyet elkaszált a Dévényi-vezette tervtanács, a döntést pártoló forrásaink azt mondták: szerintük a Buzás által megbízott tervezők a számos anyag felhasználásával „építészeti zsibvásárt” csináltak volna a toronyból, aminek meg kellene őrizni a méltóságát.

Buzás Gergely azzal replikázik: egy olyan építész ítéli tehetségtelennek Albert Tamást, aki életében soha nem dolgozott középkori műemlékkel, sem várral sem rommal, míg Albert Tamás egész életében műemlékes építész volt és várak egész sorát tervezte, állította helyre, így például Szigligetet, Sirokot és Kisnánát.

Hozzátehetjük mindehhez: a várépítés-pártiak sem akarnak mindent visszaépíteni. Füzért például évtizedek óta kutatták, azért lehetett még a palota helyiségeit is kifesteni, mert a megtalált leltárak segítségével szinte minden kilincsről tudni lehetett, hogy miként nézett ki, hol volt. Volt tehát forrás a helyreállításhoz. Máshol a részleges helyreállítást pártolják, mint a visegrádi fellegvárban, és van, ahol a romkonzerválással is megelégednek. 

A Nemzeti Várprogram információnk szerint már nem olyan szimbolikus indíttatásból született, mint az ezredfordulón Esztergom, Székesfehérvár és Visegrád elindult rendbetétele. Nyilvánvalóan érdeke az önkormányzatoknak is, hogy a már közmondásos „térdig érő romok” helyett látványos helyi várakkal vonzzák az turistákat. Akinek kedve van, máris felkerekedhet meglátogatni Diósgyőrt vagy Füzért.

A füzéri várrom

A füzéri vár ma

Bárki eldöntheti, inkább romok közt vagy teljes várakban kíván sétálni – már amikor lehetséges teljes várat rekonstruálni. És azt is eldöntheti, szerinte a múlt eltörlése, történelemhamisítás-e a várrekonstrukció, vagy épp a múlt megelevenedése.

Minden furcsaságával együtt a Nemzeti Várprogram grandiózus vállalkozás, hiszen várat építeni mindig is úri huncutság, költséges beruházás volt, ami gyakran felemésztette az építtető vagyonának jelentős részét, és még az államnak is meg kellett gondolnia kétszer, hogy költ-e pénzt ilyesmire. Ugyancsak költséges volt a várak fenntartása: a végvárak őrsége például rendszerint panaszkodott az elmaradó zsoldra, ellátmányra, a javítandó falakra. Felmerül tehát az egyszeri várbarátban, vajon mihez fogható a Nemzeti Várprogram. Nem mintha inkubátorokba akarná átszámolni a várakra költendő pénzt, de mégis elhelyezné a történelem palettáján nagyságrendileg a projektet. 

„Mondhatjuk, hogy a Nemzeti Várprogram akkora szabású projekt, mind a IV. Béla-féle kővár-építési program?” – tesszük hát fel a kérdést Buzás Gergelynek, mivel 34 vár részleges vagy teljes helyrehozatal azért mégiscsak merész vállalkozás, ami a történelem minden szakaszában jelentősen megterhelte volna az államkasszát.

„Tudja, mi valósult meg a IV. Béla-féle várprogramból?”– kérdez vissza az igazgató. – „Buda és Visegrád”.

***

Frissítés, 2016.3.8.: Dévényi Tamás, a Központi Tervtanács Műemléki tagozatának volt elnöke cikkünkkel kapcsolatban a következők kiegészítések közzétételére kért minket: „határozottan cáfolom azt, hogy a tervtanácson elhangzottak és az emlékeztetőkben megfogalmazottak között szándékos különbségtétel lett volna akár egy alkalommal is. Minden ülésről hangfelvétel készült”. Dévényi hozzáteszi: a „Salamon-torony tervtanácsi ülésével kapcsolatban az opponensekről leírt állítások nevetségesek. Szilvay Gergely azt állítja, hogy az egyik opponens családiház-tervező építész volt. A valóság az, hogy Zsuffa Zsolt DLA, Ybl-díjas építészt (ismertebb műemlékes munkái: a Komárom, Csillag erőd tervpályázat I. díj, Cella trichora ókeresztény kápolna és környezetének megújítása, Óbuda-Bákásmegyer) kértem fel az opponencia elkészítésére, éppen azért őt, mert a terv kortárs változtatásokat javasolt a Salamon-tornyon.”