A Disney felvázolta a Csillagok háborúja jövőjét, és nincs feltétlenül okunk ujjongani

Új szakember veszi át a Lucasfilmet, és a most debütált sorozata alapján nem biztos, hogy képes helyreállítani a Star Wars renoméját.

A csend oka roppant egyszerű, igyekszem minden energiát és időt az írásra fordítani, és szerencsére ezúttal elég hatékony vagyok, mert közben meghaladtam az új regény felét. Ez kb. 400 ezer karakter, valamivel több, mint 50 ezer szó.
„A regény alapja, lényege valahol mélyen a világpolitikával és migrációs hullámmal kapcsolatos gondolataimból táplálkozik, ennek ellenére semmilyen formában nincs köze a jelenünkhöz.
A történet 2117-ben kezdődik, a Fermi-paradoxon bukása után néhány évtizeddel, egy identitását vesztett jövőben, és lesznek benne idegen civilizációk, remélhetőleg kellően egyediek és szokatlanok, a főszereplő pedig egy idegentudományokkal foglalkozó kutatónő lesz.

Rengeteg munka van még a szöveggel (a meglévővel is, hát még a regény második felével), de szerintem a jövő év első hónapjaiban reális lehet a megjelenés, ha az Agave is úgy akarja. Idővel majd bővebb infók is jönnek, például a regény címe is.:) A lényeg, hogy készül.”