A dollár-trilógia epizódjai nem kötődnek egymáshoz túl szorosan, csupán a rendező/főszereplő/zeneszerző triója miatt kapcsoljuk össze őket, és tüntetjük ki a „dollár” jelzővel. A Névtelen Idegen miközben két másik alakot, vagy bandát kijátszva igyekszik saját malmára hajtani a vizet, nem rendelkezik semmiféle kötelékkel, ugyanakkor a szociális érzékenység csírái, ha nagyon mélyen is, de ott lapulnak benne. A nyitódarabban még kellően karakteres ellenfelek nélkül, magányosan, a második felvonásra pedig már Douglas Mortimer ezredessel szövetségre lépve igyekszik minél több lóvét zsebre tenni egy harmadik fél elkapása révén.
Eastwood és Lee Van Cleef egészségesen osztoztak a vásznon: Eastwood megmaradt az első részben megismert magányos jófiúnak, Van Cleef figurája viszont új tölteteteket adott a motivációs tárházhoz, mivel számára már nem a pénz, hanem a bosszú volt a legfontosabb. A harmadik rész furcsamód úgy foglalja össze és viszi tovább a trilógia ívét, hogy előzmény-történet, a hármas egységet pedig már címében is jelzi.
A polgárháború ideje alatt járunk, ahol Dél és Észak agyba-főbe lövi egymást, de ahogy azt már megszokhattuk, a mi hőseink kívül helyezkednek mindezen, és kizárólag saját magukkal vannak elfoglalva, ezzel jól beintve a háborúzós feleknek. Egyszerűek, akár a vadnyugat, erőszakosak, akár a vadnyugat, és kicsit sivárak is, akár a vadnyugat, de jellembeli különbségek még köztük is akadnak. Míg az előző részek a névtelen idegen személyére voltak kihegyezve, a harmadik felvonás jóval árnyaltabbra sikerült: erős karakterekkel operálnak, a cselekmény került előtérbe. Nem egy magányos hős van a középpontban, hanem az, ahogy három öntörvényű igyekszik keresztbe tenni egymásnak.