Vági Zoltán, a film történész szakértője úgy vélte: „A film nemzedékek gondolkozását fogja alakítani.” A holokausztkutató szerint a Saul fia műfaját tekintve nem dokumentumfilm, hanem játékfilm, „fikciós realizmusként” lehetne meghatározni. Rajk László díszlettervezővel együtt voltak a felelősek azért, hogy minden hiteles legyen a filmben. Amikor a kész filmet megnézte, úgy érezte, ő is ott van a lágerben, „ha a többi néző is úgy érzi, akkor sikeres a film” – mondta.
Rajk László a film különleges perspektívájával és eredeti látásmódjával kapcsolatban kifejtette, hogy a filmtörténet látványvilágát három részre osztaná: az elsőben a Ben Hur-jellegű filmek készültek hatalmas díszlettel, amit láttak a színészek, a rendező és a közönség is. A másodikban emberek kék vagy zöld dobozban dolgoztak, a rendező és a színészek nem látták a díszletet, csak a néző, a harmadik szakasz pedig, ami most elkezdődött, ennek éppen a fordítottja: a díszletet a rendező, az operatőr, a színész látja, a közönség viszont nem.
„A filmtörténet egy olyan szakasza indult el, amikor igazán érződik a filmkésztés 'sajátszerűsége'. Ez a film bizonyítja, hogy az emberi arcjáték, az emberi testmozgás, a hangok, zörejek, kiáltások hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük ennek a szörnyű halálgyárnak a tereit. Tényleg olyan szakasz a filmes látványvilágban, amikor minden együtt működik, és elmondható, hogy a filmkészítés csapatmunka, mindenkinek a tudására szükség van ahhoz, hogy egy ilyen film készülhessen” – foglalta össze Rajk László.