George Miller folytatja a Mad Max-sorozatot, az ausztrál rendező a people.com hétvégén megjelent cikke szerint cáfolta az ellenkező híreket. A 70 esztendős Miller kijelentette, hogy félreértették egy interjúban elhangzott szavait, és vissza akar térni az ikonikus szériához. Miller forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is jegyzi a tavaly nyáron a mozikba került Mad Max – A harag útja című posztapokaliptikus akciófilmet, a korábbi filmekkel együtt már a negyedik Mad Max-produkciót.
„New Yorkban voltam, a National Board of Review of Motion Pictures (amerikai filmes testület) díjának átadásán, és a vörös szőnyegen nagyon nagy zaj volt, amikor egy újságíró kérdéseket tett fel nekem. Azt mondtam neki, hogy nem egy újabb Mad Max-mozi lesz a következő filmem, de ő úgy értette, hogy nem készítek több Mad Max-filmet” – idézte a portál a rendező magyarázatát.