Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

A jövő évi választásnak is súlyos tétje van. Magyarországnak még van lehetősége megakadályozni a brüsszeli terv beteljesedését.

Úgy tűnik az okos otthonok megteremtéséhez az okos háztartási eszközökön keresztül vezet a legegyszerűbb út.
Nemcsak az LG, de a Samsung is az okos otthonokban látja a jövőt. A Dolgok Internete ma már buzzword, mindenki használja és érteni véli, hogy ha szenzort teszünk valamibe, akkor „okos” lesz, mert kommunikálhat más okos tárgyakkal vagy az interneten keresztül a gazdájával. A legnagyobb probléma eddig az volt, hogy nem voltak ilyen okos berendezések, vagy ha utólag okosítottuk fel őket egy szenzorral egészen érdekes következményei lettek a felturbózásnak. Erre gondolhatott a Samsung és az LG is, amikor előrukkoltak az okoshűtő ötletével, hiszen nemcsak Amerikában, de a legtöbb lakásban is ez áll a család középpontjában, ezen a felületen kommunikálnak, ebből étkeznek stb. Ha ezt felokosítjuk, akkor pedig már jön a többi a TV, a mosógép, a klíma, a fűtés… Szép ötlet, csak jelenleg nem kompatibilis a legtöbb magyar háztartással még, de majd talán a jövőben, amikor mindenki egyformán részesül a bőség kosarából. De érthető a törekvés hogyan nyomjuk le az emberek torkán ezt a Dolgok Internetének cuccát, ha minden nagy cég erről mekegett végig a CES 2016-on. Kötelező, mert ha lesz közös szabvány sokat fognak érte fizetni majd. Nem a jövő tervezéséről van itt szó, csak a piac szabályozásáról, ha beállsz a sorba, akkor te is kapsz egy kicsit a tortából és a részvényeid is többet fognak majd érni.

A jövő évi választásnak is súlyos tétje van. Magyarországnak még van lehetősége megakadályozni a brüsszeli terv beteljesedését.


A kormányfő novemberben, a vácrátóti háborúellenes aláírásgyűjtést követően látogatta meg a kisfiút.


A családért mindent!


A miniszterelnök fiatal követője a szegedi DPK-gyűlést követően látogatta meg Orbán Viktort.


Fodor Gábor az Indexnek arról is beszélt, hogy a választás kimenetelét nem a két, érzelmileg erősen motivált tábor dönti el, hanem az a köztes réteg, amely nem az „imádom–gyűlölöm” logika mentén hoz döntést.


A miniszterelnök nem fogta vissza magát: a szegedi fórumon egymás után lőtte el a poénokat, amikről most videós összeállítás is készült.


Kabaréba illő gólok és hihetetlen történetek.


A brüsszeli háborús lelkesedés új szintre lépett Manfred Weber ámokfutásával: a nem épp a békepártiságáról ismert Mark Rutte NATO főtitkár volt kénytelen közbelépni.


A létesítmény igazgatója szerint már egy, a közelben becsapódó lövedék is végzetes lehet.
