Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

A Boston Dynamics nem hagyja pihenni a robotjait még karácsonykor sem, promóciós célokra is beveti őket egy Mikulás szánját vontatják a szerencsétlenek.
A Boston Dynamics négylábú robotjai nagy feltűnést keltettek 2015-ben, végre egy hatékony málhahordásra és harci feladatokra bevethető robotot láthatott a nagyközönség. Igaz közben a Google vette meg a céget, de ha annyira jól sikerült a termék, akkor egy kis karácsonyi reklámot is csinálnak neki, hiszen jól jön egy promóciós videó a nagy bejglizabálás közben is. Meg a gyerek úgyis BB-8-et kapott karácsonyra, lássa a robotikáé a jövő, már a csapból is ez folyik. Sajnos robotos formában a Reszkessetek sorozatot még nem dolgozták fel, de a Rick és Morty-ban sok robot van, az pedig 2015-ben még a felnőtteknek is kötelezően megnézendő. Arról sokan vitatkoznak, hogy ez most akkor kutya vagy öszvér vagy robotszamár lenne, de ezt bízzuk a nép fantáziájára. A karácsonyi díszítésben most szarvasnak vannak beöltöztetve, stílszerűen fenyőből készültek a szarvak, mögöttük pedig egy női Télapó (Ákosnak innen küldi áldott karácsonyi üdvözletét!) ösztökéli őket. Van elmaradhatatlan Jingle Bells is sajnos (a nagy bevásárlásban sokan megutálták egy életre a Best ov Christmas dalokat és még csak most kezdődik a 3 napos giccstortúra), de a legfontosabb a hó az bizony hiányzik. Aki megirigyelte ezt, az ha talál otthon valamilyen robotot díszítse fel és küldje el a Mandiner szerkesztőségébe. Macska, kutya és más biológiai entitás nem ér, csak gépből való dolog. Háztartási robotgép sem versenyezhet, de robotporszívó már jöhet!


Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!


Hasít az emberszerű robotok piacán Kína.


A YouTube-nak és más cégeknek elegük van az AI által generált tartalmak áradatából.


Az Anthropic AI-fejlesztő cég azt állítja, hogy tesztelés során egyes modelljeik hozzáfértek az internethez, és három másik szervezet rendszerébe is bejutottak.


Az AI hatása egyszerre hasonlít a villamosításhoz, az ipari forradalomhoz, az olaj alapú gazdasághoz és egy mindent látó megfigyelőrendszerhez. Növelheti a béreket és rövidítheti a munkaidőt, de ugyanilyen könnyen koncentrálhatja a tulajdont és gyengítheti az állampolgárok alkuerejét is. Az olcsóbb szolgáltatás önmagában még nem jelent gazdasági hatalmat. A valódi kérdés az, hogy a technológiai nyereség bérként, tulajdonosi hozamként vagy állami járadékként jelenik-e meg.



Éjszakára lekapcsolnák számukra a közösségi felületeket.


Hortay Olivér és Palóc André letette képviselői esküjét az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, majd mindketten csatlakoztak a Fidesz parlamenti frakciójához. A két politikus Szijjártó Péter és Budai Gyula megüresedett mandátumát vette át.


A 63 éves békéscsabai versenyző a viadal úszó száma közben lett rosszul, és a hosszas, szakszerű orvosi ellátás ellenére sem tudták megmenteni az életét.
