Bemutatták az év legjobban várt filmjét, mi is majd’ összepisiltük magunkat az izgalomtól, hogy láthassuk. Az ébredő Erő szerencsére minden várakozást és elvárást kielégít, sőt: káprázatos látvány, bő kétórán át kitartó feszültség, akció, humor és igazi dráma, miközben kellő tiszteletet tanúsít az eredeti trilógia iránt. J.J. Abrams régi vágású filmet készített a szó legkiválóbb értelmében, a sagának pedig – ki hitte volna – jót tett, hogy George Lucas nyugdíjazta magát. Elfogult, de nyugalom: spoilermentes rövid kritikánk következik.
Az elfogultsággal persze az égvilágon semmi probléma sincs, hiszen egy valamire való rajongó, akit gyerekként szippantott magába a galaktikus fantasy-űropera, nehezen tekint szimpla filmként a Csillagok háborújára. Ezzel együtt viszont legalább ugyanennyire szigorú, véresszájú kritikus is tud lenni, ha két lábbal állnak bele a mítoszba, ahogy azt kitalálója tette az előzménysztorikkal.
Nem is időznénk most sokat Hayden Christensen ökölbe szorult arcjátékán, vagy Jar-Jar Binks-en, aki legalább egyetlen nagy, hömpölygő gyűlöletcunamivá kovácsolta a Star Wars-rajongókat Kínától Alaszkáig, hiszen a Baljós árnyak még Liam Neeson-ból is egy Szomszédok-kompatibilis teljesítményt hozott ki, Ewan McGregor pedig utólag bocsánatot is kért a filmekért.
Igazi feloldozást 2015 decemberében nyerhetett a mítosz, ugyanis Az ébredő erő nem csak kiszolgálja a közönséget, de nagyszerűen össze is van legózva: pont annyi nosztalgikus kiszólást építettek bele, hogy ne érezzük magunkat panoptikumban, de azért itt-ott csak megdobbanjon, aminek meg kell – például Hans Solo és Chewbacca még mindig vicces évődésekor, az Ezeréves Sólyom, netán 3-CPO és R2-D2 láttán, vagy ahányszor elhúz az orrunk előtt egy X-szárnyú.
Abrams rendező okosan vegyíti az akciót a történetvezetéssel, Harrison Ford félvigyora mellett pedig magabiztosan és szerethetően viszi a vállán a kalandot a Rey-t alakító Daisy Ridley. Jar-Jar helyett cuki robotot kapunk, akarom mondani a gyerekek és a japán közönség, az áruló rohamosztagost játszó John Boyega elsőre talán nem nyer meg, de a film felénél már átérezzük a motivációját. Oscar Isaac baromira szimpatikus, Max von Sydow-t pedig mindig élmény látni, a legizgalmasabb karakter viszont kétségkívül a sötét oldal új üdvöskéje, a tépelődő, vívódó, olykor dühöngve romboló Kylo Ren, akit Adam Driver alakít. A közönség őt talán csak a Csajok c. HBO-sorozatból ismerheti, de most garantáltan meg fogjuk jegyezni a nevét.
Fejvesztés terhe mellett minden lényegi információt visszatartva úgy tudnánk összegezni: Az ébredő Erő az év egyik legjobb közönségfilmje, amely még akkor is végigizgulható, ha valaki nem hardcore fan, a rajongók viszont vigyenek zsepit. Mi még este jelentkezünk majd egy részletes, spoileres írással, amelyben kielemezzük a cselekményt!
Generációváltásnak vagyunk tanúi Hollywoodban. Keaton most lépett hátra; Redford, Hackman, Lynch nemrég; Sutherland, Smith, Duvall és Earl Jones tavaly. Zárul le egy korszak. Varga Mátyás Zsolt írása.
Több mint három évtizedig csúcson lenni; ennek kivételességét még azok is elismerik, akik nem értékelik különösebben a Kovács Ákos által eddig bejárt életpályát. A róla készült portréfilmben az a legjobb, hogy senkit nem akar semmiről meggyőzni, egyszerűen csak azt mutatja meg, hány arca van egy embernek – az ikon mögött.
Ami Szoboszlainak Carragher...
Hogy sikerül-e neki megtalálnia, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont igen, hogy Deák Kristóf egész estés kamaradrámája, az Egykutya alaposan feltörli velünk a padlót.
Egy újabb vámot említett az amerikai elnök.
Az újságíró, publicista Megadja Gábornak elárulta a beszélgetés során, hogy miként vált a NER hangos kritikusából a NER kihívójának még hangosabb bírálójává.
A zöldmozgalmak ellenállása és a kitermelési technológia bizonytalansága veszélyezteti a német Altmark régióban felfedezett óriási mennyiségű lítium kitermelését.
David Coote beismerte, hogy bűnös gyermekpornográf anyag készítésének ügyében.
