Kilenc kérdés, kilenc válasz a migrációs paktumról

Jönnek-e migránsok, meg lehet-e úszni őket úgy, ahogyan Orbán Anita ígéri, és mik az igazán nagy buktatók? Itt a válasz mindenre is.

Balatonfüreden bejelentették: a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére. A régiónak szánt keretet az érintett szaktárcák osztják majd.
Történelmi jelentőségű pillanatnak számít a Balaton életében, hogy forrást is rendeltek az üdülőrégió stratégiai céljainak megvalósításához, amire a rendszerváltás óta nem volt példa – mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke csütörtökön Balatonfüreden, ahol bejelentették, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére. A kormánydöntésről a kabinet, valamint a kiemelt üdülőkörzet országgyűlési képviselői együtt tartottak sajtótájékoztatót. Vitályos Eszter, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár úgy fogalmazott, soha ekkora nagyságú forrással nem gazdálkodhatott még az üdülőövezet, mint most. A régió olyan régi álmai valósulhatnak meg, mint a balatoni körvasút, a bringaút fejlesztése, a Sió-zsilip és a Sió-csatorna rekonstrukciója, vagy az aktív turizmus széleskörű fejlesztése, és olyan fontos beruházások valósulhatnak meg, amelyek helyzetbe hozzák a vállalkozásokat – tette hozzá.