Kardos Gábor, a Balatoni Kör elnöke kiemelte: nemcsak a borok piacán, de a gasztronómiában és turizmusban is világszerte elsősorban a régiók, régiós márkák versenyeznek, ezért itthon is a versenyképesség elengedhetetlen feltétele, hogy létrehozzunk és megerősítsünk ilyen régiós ernyőmárkákat, aminek a BalatonBor lehet az első példája. Több mint egy éves szakmai egyeztetési folyamat eredményeképpen jött létre a kritériumrendszer, mely alapján a kezdeményező borászok bíznak abban, hogy minden régiójuk minőségi borászata iránt elkötelezett családi pincészet el fogja készíteni saját BalatonBorát, ezzel erősítve az innovatív közösségi márkaépítést.
A szervezők sajtóközleményéből kiderül: a sajtóban korábban megjelent „Balaton Bora” név inkább szlogen lesz, a „Made in Balaton” pedig a régiós védjegy megnevezése, míg a sokkal tömörebb BalatonBor a márkanév, mint látják, ez szerepel a címkén is.
De mit tud ez a bor?
Az alapanyag tőketerhelése maximum 2 kilogrammos, az alkoholtartalma 11,5-12,5 százalék közötti, maradékcukor-tartalma legfeljebb 4 g/l lehet, erjesztése minimum 75 százalékban acéltartályban és maximum 25 százalékban ászokhordókban történhet. Ízben friss, de fajtajelleges aromák jöhetnek az, illatos fajtákra jellemző karaktert kerülniük kell a borászoknak. Minimum 4 hónapig tartályos és/vagy ászokhordós érlelést kell kapjon a bor, mielőtt Balaton OFJ kategóriában forgalomba hozzák a pincék.