Nekik nem Magyarország az első: Magyar Péter politikusai ezer szállal kötődnek Brüsszelhez
Az viszont a mai napig nem derült ki, a TISZA Párt elnöke melyik kollégáját tartja agyhalottnak és Soros-ügynöknek.
A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél színművész nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának eredményéről döntött.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén született döntés szerint a József Attila Színházat Nemcsák Károly, a Centrál Színházat Puskás Tamás, a Katona József Színházat pedig Máté Gábor fogja vezetni további öt évig. A négy, nonprofit kft. formában működő színház jelenlegi ügyvezetőjének megbízatása 2016. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására pályázatot kell kiírni - a szakmai munka folytonossága érdekében - legalább hat hónappal korábban. A színházak ügyvezető igazgatói posztjára a pályázati felhívásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján július 30-án tették közzé. A Radnóti Miklós Színházat 30 éve vezető Bálint András nem pályázott újra, a társulat vezető művésze, Kováts Adél mellett Anger Zsolt színész-rendező adta még be pályázatát az igazgatói posztra.