Street fooddal újít a Főzdefeszt

2015. augusztus 26. 11:50

Szeptember 4-6 közt ismét vár a 10. Főzdefeszt a fesztivál történetének eddigi legjobb helyszínén, a városligeti Olof Palme sétányon.

2015. augusztus 26. 11:50

 A szervezők 5 évvel ezelőtt azért fogtak bele a Főzdefeszt szervezésébe, hogy megtörjék a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyük a jó magyar kézműves sört. 4 és fél évnek és 9 fesztiválnak kellett lezajlania ahhoz, hogy az ügy hivatalos megerősítést nyerjen: 2015 augusztusában a Gazdasági Versenyhivatal kimondta, hogy a magyar sörkultúra a kizárólagos nagyüzemi szerződések igájában senyved, melyeknek versenykorlátozó hatásuk van. Egyben kötelezte a nagy sörgyárakat arra, hogy 2 év alatt 20%-kal kevesebb sört adjanak el efféle szerződések keretében. Ez a rendelkezés újabb lendületet adhat a magyar kézműves sör terjedésének, melynek már így is számos látványos jele van. Az őszi fesztivál legnagyobb szenzációja az, hogy körképet ad a magyar egyházi sörkultúra meglepetésszerű feltámadásáról. Pár évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy a magyar kolostorok és egyházak sörkészítésbe fognak, idén mégis három vadonatúj vallásos lelkületű sörbrandet mutatunk be a Főzdefeszten.

 
A Zirci Ciszterci Apátságban felépült Magyarország első valódi apátsági sörfőzdéje a kolostor pincéjében – a 18. századi zirci főzde szellemi örököseként. A történelmi környezetbe helyezett modern főzde mai felfogásban főzött sör-szortimenttel mutatkozik be a Főzdefeszten. A Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor 3 fajta sört főzet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újrateremtette a legendás Szt. István Portert, amit ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében főznek. De nemcsak szerzetesek és püspökök kongregációját láthatják az érdeklődők, hiszen az egyházon túl is egyre többen fogják fel a jó sörben rejlő kommunikációs lehetőségeket. Így meg lehet nézni a Freak Fusion Cabaret Tripla Leszúrt Rittenberger nevű füstös „freak” lágerének bemutatójához készült rögtönzött hátborzongató cirkuszi mutatványnak.
 
A már megszokott klasszikus felhozatalon túl ismét számos premierrel és újdonsággal készül a fesztivál, ráadásul most először külföldről is hívtak kézműves sörfőzőket, hiszen Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés Európa talán legnagyobb kézműves sörfesztiválja, a Főzdefeszt iránt. Az ételkínálat is frissült, így a bevált slágerek, mint a Befaló Bill, a Zing Burger, a Vörös Homár és társai mellett új street-food standokat állítanak hadrendbe, valamint a sörfőzők is készülnek ételekkel. Az eseményen vasárnap kora délután osztják ki az Év Kedvenc Söre, az Év Sörfőzdéje és az Év Legjobb sörcímkéje díjakat.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!