Nemzetközi lakodalmas fesztivált rendeznek a hétvégén Ajakon

2015. augusztus 05. 17:14

Klasszikus falusi menyegzőn vehetnek részt azok, akik a hétvégén ellátogatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakra, ahol kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivált, amire Ajak bolgár, lengyel, román, szlovák és ukrán testvértelepüléseinek képviselői is ellátogatnak.

2015. augusztus 05. 17:14

Igazi falusi menyegzőn vehetnek részt azok, akik a hétvégén ellátogatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakra, ahol kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivált. A négynapos eseményre naponta 10-15 ezer érdeklődőt várnak.

Kereskes Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál fő attrakciója a hagyományőrző lakodalom, ami szombaton lesz. Az eseményen egy friss házas pár, Dzsubák Éva és Máthé Zoltán László ismétli meg a nagyközönség előtt az egy héttel ezelőtt tartott hivatalos ceremóniát.
 
A lánykikérésre délelőtt 10 órakor indul a lakodalmas menet, amelyben népviseletükbe öltözve ott lesznek Ajak bolgár, lengyel, román, szlovák és ukrán testvértelepüléseinek képviselői is. A násznép bejárja a Kisvárdával szomszédos észak-szabolcsi település utcáit és 12 órakor érkezik vissza a Péter-tói fesztiválközpontba, ahol a házasságkötést a nagyszínpadon ismétli meg a pár.
 
A lakodalom egy órával később nagy eszem-iszommal folytatódik: mintegy 40 sátorban főzik majd az ünnepi ételeket, köztük a híres ajaki húslevest, töltött káposztát, sokféle pörköltet és természetesen lesz menyasszonypogácsa is. A testvértelepülések képviselői is elkészítik saját lakodalmas ételeiket, amelyeket kóstolójeggyel az érdeklődők is megízlelhetnek. 
 
A bolgár, lengyel, román, szlovák és ukrán hagyományőrző csoportok saját lakodalmas szokásaikból is ízelítőt adnak a színpadon.
 
Szombaton magyar-ukrán jószomszédsági napot is rendeznek, amelyen a térség társadalmi és gazdasági vezetői, illetve a két ország diplomatái vesznek részt és egyeztetnek a további együttműködési lehetőségekről.
 
Az ajaki lakodalmas fesztivál már csütörtök este kezdetét veszi a kulturális kísérő programokkal. Az első napon Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, illetve a Fáraó Együttes ad koncertet, majd pénteken, szombaton és vasárnap fellép többek között az Abrakazabra, Radics Gigi, Tóth Vera, az R-GO, az Empire valamint a Csík zenekar is. Pénteken a környék amatőr zenekarainak is bemutatkozási lehetőséget adnak, és látványos motoros felvonulást rendeznek Ajakon.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2015. augusztus 06. 10:15
Az utolsó bekezdés szerint a (tényleg,valóban)nagyszerű ötletet máris elb@szták ezzel a körítéssel.Így ez is csak egy, a sok (felesleges),színvonaltalan,pénzlehúzós "fesztivál" között.
liberálzöld.
2015. augusztus 06. 09:57
Ihaj, csuhaj! "Abrakazabra, Radics Gigi, Tóth Vera, az R-GO, az Empire"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!