Meghúzták a váratlant Karácsony Gergelyék: itt a mesterterv, amitől durván kiakadhatnak a budapesti autósok

Cél a halálos gázolások teljes felszámolása.

A fővárosi Dohány utcai zsinagógában vette kezdetét vasárnap a Zsidó Kulturális Fesztivál című rendezvénysorozat, amelyet korábban tizenhét alkalommal Zsidó Nyári Fesztiválként tartottak meg. Az idén nemcsak Budapesten, hanem több vidéki településen is rendeznek programokat.
A Miniszterelnökség közleménye szerint a fesztivált megnyitó Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a seregszemlén hazai és nemzetközi hírességek előadásokon, koncerteken, valamint különböző kísérő rendezvényeken mutatják be annak a több ezer éves kultúrának a történetét, amely a történelem évszázadai alatt, „a megmaradásért vívott küzdelem által követelt véráldozatok során is hirdeti az örök újjászületést és a reményt”. A helyettes államtitkár szerint „páratlan zenei, költészeti és előadóművészi csemegének” lehetnek tanúi azok, akik ez alatt a nyolc nap alatt ellátogatnak valamelyik budapesti vagy vidéki helyszín rendezvényére. Az idén ugyanis Pécsre, Szegedre, Nagykanizsára, Győrbe, Szombathelyre és Gyöngyösre is „elviszik a szervezők a zsidó kulturális örökséget”.