Hűvös hajnal után kellemesen napsütéses délutánra ébredhetett a közönség Zamárdiban. Fesztiválidő szerint viszonylag korán, ötkor kezdődött Sven Weisemann háromórás szettje, ami egy ígéretes piknikezős programnak indult. Maroknyi ember lézengett még csak a house-színpad előtt, viszont ők teljes odaadással táncoltak a fiatal berlini mixére. Eleinte álmodozós, lassabb darabokkal indított a maratoni DJ-szett, aztán – ahogy esteledett –, a dubos lüktetésből a gyorsabb house és detroiti stílusú techno számok felé vettük az irányt. Weisemann kreatív keverései és elképesztő odaadása végig fenntartották az érdeklődést. Bár sokkal többen nem lettek a szett végére sem, de akik megálltak táncolni, azok többnyire ott is maradtak a színpadnál.
Ez közvelenül követte az este másik ígéretes fellépője, Lawrence. Ő amellett, hogy a Dial és a Smallville kiadók feje, tökéletes Clouseau-felügyelő hasonmás lehetne. A feketepólós, szigorú tekintető technohadurak után felemelő volt egy teljesen oda nem illő figurát látni – akitől ráadásul azt reméltük, hogy továbbmegy a Weisemann által kitaposott ösvényen. Atmoszférikus képekre emlékeztető techno, vokálos house, klasszikusok és újabb zenék is megfértek egymás mellett, és bár néha a szett tempója inkább zsebre dugott kezes lötyögésre ösztönözte a közönséget, tíz órára már komolyabb embertömeg táncolt a színpadnál.
A fent leírt két szett tökéletes lezárása volt az utolsó napnak, nagyon jó ötlet volt a szervezőktől egymás után játszatni őket. Bár közel sem volt még vége az estének, a nagyszínpados Slam kicsit egysíkú, de pörgős technodarálója után szomorúan konstatáltuk, Rodriguez Jr. kevésbé átütő produkciót hozott Zamárdiba.
A kisszínpad ezután Nick Curly fülledt tech-house szettjének adott otthont – ez viszont a közönség befogadókészsége híján egy idő után unalomba fulladt. Így a zuhogó esőben a nagyszínpad füstágyúinak ütemes szamárköhögésére táncoltunk ki a fesztiválról.