Szakály Sándor: Balatoni nyarak I.

Vacsorázni a Motel étterembe jártam, ahol a Kati és a Kerek Perec együttes zenélt.

Változatos zenei és színházi programokkal, Fullajtár Andreával, Snétberger Ferenccel és Kern Andrással vár augusztus 30. és szeptember 6. között a Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten.
A Dohány utcai és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, valamint a Goldmark teremben klezmer, klasszikus zenei, folk, dzsessz, rock, blues koncerteket és független színházi előadásokat rendeznek. Az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Heisler András, a Mazsihisz elnöke kiemelte: a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség 17 éve rendezi meg a kulturális eseménysorozatot, amelyet idén Zsidó Kulturális Fesztivál néven hirdettek meg. Fontosnak tartják, hogy ez alatt az egy hét alatt beszéljenek az együttélésről, a közös történelemről, a közös kultúráról, az európai értékekről és azokról a hidakról, amelyeket a fesztivállal is építeni akarnak - mondta. Kiemelte: a korábban a sajtóban megjelent hírrel ellentétben lesz az idén fesztivál és fontos, hogy az elmúlt 17 év tartalmas előzménye után ezúttal, immár 18. alkalommal is színvonalas kulturális seregszemlét tarthatnak, amely a fesztivál továbbélését fogja biztosítani. Elmondta: a három fő budapesti helyszín mellett Pécsen és Szombathelyen, továbbá más fővárosi helyszíneken is tartanak programokat. A fesztivál előfutáraként augusztus 25-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Kárpát-medencei zsinagógákról szóló, Szabó Mihály rendezte dokumentumfilmet mutatnak be.