A Grammy legjei között tartják számon, hogy 1971-ben elsőként Paul Simonnak sikerült a Bridge Over Troubled Water című lemezével elnyernie az év albumáért, felvételéért és daláért járó díjat is. A férfi énekesek közül Michael Jacksonnak sikerült egyetlen lemezzel a legtöbb díjat elnyerni: 1984-ben nyolc Grammyt gyűjtött össze a Thrillerrel és az azon szereplő Beat It című számmal. Az együttesek közül a Santana tartja a rekordot: 2000-ben egyetlen estén szintén nyolc Grammyt kapott Supernatural című albumáért. Az is Grammy-történeti tény, hogy a néhai magyar karmester, Solti György kapta pályafutása során a legtöbb, 32 Grammyt, köztük az életműért járó díjat is.
A díjátadó gála rendszerint nagy nézettségű műsor a televízióban. A vasárnapi, háromórásra tervezett ceremónián olyan sztárok lépnek fel, mint Lady Gaga – aki Tony Bennett-tel áll közösen színpadra –, a Maroon 5 énekese, Adam Levine, aki Gwen Stefanival fog énekelni, illetve Annie Lennox, Ariana Grande, Miranda Lambert, Madonna, Usher és Pharrell Williams. Énekelni fog Katy Perry is, aki hiába kapott eddig 13 jelölést, még egy Grammyt se tudott nyerni.
Hiába a nagy nevek és az esetleges győzelem, a Billboard magazin egy közelmúltban készült felmérése azt mutatta, hogy a Grammy-gálán való fellépés csak a második legjobb alkalom hírnevet szerezni. Az első helyen a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjének, a Super Bowlnak a félideje áll. Idén épp Katy Perry volt hallható a szünetben.