*
Fekete György közölte: a három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere (újabb nevén: a Nemzet Filmművésze), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot (ez a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb). A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János (ők a Magyar Mozgókép Mesterei), valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei). Annak nincs akadálya, hogy valaki több címet egyszerre viseljen.
Az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére tavaly döntött az életjáradékkal járó elismerés megalapításáról, az MMA-törvény módosításával. Az életjáradék összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint. A díjakat az MMA megalakulási dátumához kapcsolódóan november 5-höz kötődően adják át, pontos időpont egyelőre nincs.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára elmondta: a Nemzet Művésze tizenegy kategóriájának belső számarányai idén és jövőre érvényesek, 2016-tól ezeket már nem kell figyelembe venni. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában 12-en, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészek és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet. A jövő évi döntés attól függ, lesznek-e megüresedő helyek, illetve kap-e jövő márciusban Kossuth-díjat 50 év feletti cirkuszművész” – válaszolta a főtitkár az MTI kérdésére.
A díj odaítéléséről idén 11 Kossuth-díjjal kitüntetett művész által alkotott Nemzet Művészet díj Bizottság döntött, amelynek elnöke az MMA elnöke, amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy. A bizottság két tagját (Aknay János, Eperjes Károly) a kultúráért felelős miniszter, nyolcat a bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre. Utóbbiak közé tartozik Dárday István, Dévényi Sándor, Kalász Márton, Kiss János, Kobzos Kiss Tamás, Kubik Anna, Medveczky Ádám és Orosz István. Jövőre a Nemzet Művészei is a bizottság tagjai lesznek.