Kékfrankosok seregszemléje

A fajtaborok nagy rajongójaként nem volt kérdés, hogy az egyik kedvenc fajtám, a kékfrankos először megrendezésre kerülő nagy seregszemléjére mindenképpen el kell mennem. Az egyetlen akadály az volt, hogy kissé későn értesültem az eseményről. Végül is egy boros barátom segítségét igénybe véve sikerült még regisztrálnom az eseményre, hogy aztán nagy várakozással átlépjem az elegáns Boscolo-hotel kapuját.  

Szekszárd évről évre jobban teljesít

Elkötelezett, szekszárdi lokálpatriótaként célom egyrészt az volt, hogy találkozzak a jól ismert szekszárdi borászokkal, és kóstoljak tőlük pár érdekes tételt. Ez, ha nem is maradéktalanul, de teljesült. Beszélgettem ifj. Heimann Zoltánnal, Németh Jánossal, Posta Zoltánnal. Akikkel sajnos nem találkoztam: Halmai „Tüske” Csaba, Sebestyén Csaba, Neiner András. Talán legközelebb. A 2012-es Heimann-kékfrankos letisztult, gyümölcsös bor, az öreg tőkékről származó 2011-es Heimann Alte Reben testességével, eleganciájával hódít. Kerek, harmonikus, ám kicsit többet vártam volna Taklerék 2011-es Görögszói kékfrankosától. Kóstoltam még Németh Jánosnál és a Fekete Borpincénél, de ezeket nem jegyeztem fel. Most tűnik csak fel, mennyire hálatlan lettem szülővárosomhoz.

Talán mert a hazai pálya jól ismert felhozatala mellett sokkal jobban érdekelt az, hogy az általam nagyra tartott és kedvelt kékfrankos fajtával mit kezdenek más borvidékeken a borászok. Így a kötelezően lefutott szekszárdi körök után megcéloztam pár olyan borászt, akiknek a kékfrankosára kíváncsi voltam, és akiktől e téren (is) sokat vártam. Csalódnom nem kellett, nagyon jó, már-már professzionális színvonalú tételeket kóstoltam, és meg kellett állapítsam: bizony van jó kékfrankos Szekszárdon kívül is.

Sőt, az este számomra legjobb kékfrankosa nem hazai pályáról került ki.

Losonci Bálint csendes, tudatos, nem sokat beszélő borász, sugárzik róla a profizmus és a bor iránti elköteleződés. Sokat nem beszéltünk, de amiket mondott, azok lényegi információk voltak. Szerintem nagy jövő áll előtte, sokat hallunk még borairól. Nagyon tetszett a 2011-es Úrráteszi és a savas-lendületes 2011-es Gereg. Bott Frigyes prémium szintre pozicionált 2010-es kékfrankosa nekem könnyed, és nagyon kellemes élmény volt, színben kicsit töredezett már. A 2012-es kékfrankos sötétebb, mélyebb színű, testesebb.

Az este borásza Franz Weninger volt

A Made in Sopron-kóstoló után újra sikerült pár szót beszélni Franz Weningerrel, illetve hallgatni, ahogy másokkal beszélget. Talán a legprofibb borász, tudásban, előadói stílusban, közvetlenségben csak tanulni lehet tőle. Sosem magyarázza túl a borait, de egyértelmű, hogy tudatosan készíti minden tételét. Lenyűgöző a helyismerete, és a dűlők sajátosságainak ismerete. Talán nem véletlen, hogy Szekszárd reménysége, ifj. Heimann Zoltán is Franznál töltötte el gyakorlati idejét.

A Vas-hegyről származó Blaufränkisch Saybritz 2011 színben, ízben etalonszintű kékfrankos számomra, 10/9. A pincészet közép-burgenlandi területéről származó Kirchholz Blaufränkisch 2011 volt nálam az est bora. Elegáns, letisztult, markánsan cseresznyés-meggyes íz. 10/10. Nagyon tetszett a 2006-os kékfrankos is: kora ellenére teljesen egyben lévő bor volt! Az est bora és borásza nálam Franz Weninger volt.

Az osztrák Hillinger borászatot egy szekszárdi ismerős úgy ajánlotta a figyelmembe, hogy hatmillió euróért csináltak itt pár éve pincét, feldolgozót. Nézzük csak meg, gondoltam rögtön. Két magyar srác kóstoltatott és beszélt a pincészetről. Weningert követően nem volt lehengerlő, sőt amikor megláttam a prospektusban Leo Hillingert, kicsit el is ment a kedvem a pincétől. Igazi osztrák ficsúr benyomását keltette a fotón. Két tételt azért megkóstoltam: a 2012-es Blaufränkisch letisztult, korrekt, de nem túl izgalmas tétel, míg a Leithaberg DAC Blaufränkisch 2011 jóval komolyabb, markánsabb, ráadásul gyümölcsösebb bor benyomását keltette.

Tetszett az arad-ménesi borvidéken gazdálkodó Balla Géza 2009-es kékfrankosa: telt, testes, gyümölcsös, komplex tétel. Bock József nagy villányi név, de kékfrankosok terén különösebbet most nem nyújtott. A 2012-es kékfrankos egy megbízható alapbor benyomását keltette, a 2012-es kékfrankos selection már komplexebb, de nem kiemelkedő, különösen nem az árához képest.

Pár óra alatt sikerült igazán izgalmas kékfrankosokat kóstolni, és érdekes, tehetséges borászokkal beszélni. Megerősödtem újfent abban, a kékfrankos jó szőlőfajta, illetve fajtabort képes adni, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni, nemcsak Szekszárdon, hiszen tartalmas, komplex, jó ivású borok, amik mellett nagyon jókat lehet beszélgetni. És remélem azt is, hogy lesz folytatása jövőre a kékfrankosok seregszemléjének.