Megelégszem azzal is, hogy költő

"...Megelégszem azzal, hogy nem tudtak megsemmisíteni, kiradírozni, elpusztítani...." mondja, de sajnálom, egyszerűen nem hiszem el. Az irodalomban iszonyú nagy a konkurrenciaharc. A legkisebb elfogultság, a legcsekélyebb gesztus a versenytárs felé már kigóygyíthatatlan defektet okozhat a riválisban. Az elég ostoba következtetés, hogy ezt a tényt - a kenyérharcot, a megszólalásért folytatott küzdelmet, a közönség szimpátiájára törekvést stb. - EGY politikai oldal művének tudja be. Nem mondom, hogy ezt bármelyik nagy költőnknek tudnia kellett volna, gondolom Petőfi, Ady vagy József Attila simán alkalmasnak érezte volna magát a hivatalra - hát persze...- de NEM vállalta volna el, mert ezt súgta volna a "költői ösztöne". Ebből meg megmondó embert csinált az az ösztön...

1000 évvel ezelőtt a Magyar Nemzet szombatonként közölt verseket. Volt egy fantasztikus Weöres, egy balatoni üdülő nagyon primitív gondnoka kesergett a beutaltakon. Még refrén is volt és "mert mi nem szeressük", nagyon tetszett. Volt egy Szőts Géza is, mintha imádság lett volna Magyarországért! Annyira szép volt! Szőts mostanában mintha regényeket is írna, van egy strucc önéletrajza, egy romániai börtönszerűségről. Az meg nagyon szellemes és szép, és meg is van itthon. Az irodalom fontos, de a bér-irodalom ritkán állja ki az idők próbáját, az a gyanúm, h. Esterházy végülis rosszul választott, igaz, a "művei" nem a bér tollnokság miatt kevéssé élvezhetőek.

„…A Mikulások temetője van itt, és ez a Mikulás, akiről mi beszéltünk, már a közelben kapaszkodik. Ez a Mikulás én vagyok.” (Vörös folt távolodik a hómezőn)