Ünnepélyes keretek között kezdődött meg a 18. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség fesztiválja a budapesti Toldi moziban vasárnap este. A fesztivált megnyitó Bán Zsófia író, műfordító emlékeztetett az Egyesült Államok legfelsőbb bírósági ítéleteire, amelyek lehetővé teszik a melegek házasságát a tengerentúli országban. Az oroszországi Szentpéterváron viszont meleg aktivistákat vettek őrizetbe és sokakat bántalmaztak a melegfelvonuláson – említett ellenpéldát.
Bán Zsófia, aki nyíltan vállalja másságát, bejelentette, mozgalmat indít Add az arcod, add a neved! elnevezéssel, hogy minél több híresség bújjon elő. Olyan „kulturális ikonokról, úgynevezett celebekről beszélek, akikre felnéznek az emberek, akikért rajonganak, akiknek csüggnek minden szaván, … akikért órákig képesek a tűző napon jegyekért sorba állni” – mondta Bán a Prae.hu tudósítása szerint. Hozzátette: Magyarországon azonban „ezek az emberek cserbenhagyják híveiket, s nem fogják föl, hogy ezzel egyúttal saját magukat, a saját életüket, a saját országukat is cserbenhagyják!”Elmondása szerint a mozgalom elindításának célja, hogy megbecsült művészek, politikusok, médiaszemélyiségek, tudósok beszéljenek nyíltan magánéletükről, ezzel mintát adva, és hozzájárulva ahhoz, hogy „mindenkinek megadathasson a szerelem extázisa”.