A pénteken kezdődő és vasárnapig tartó, immár tizenhetedik alkalommal megrendezendő Borsodi Fonó több mint húsz koncerttel, mintegy háromszáz fellépővel, népi kismesterség-bemutatóikkal, gasztronómiai különlegességekkel fogadja a várba látogatókat. Július 5-én Miskolc belvárosában kézműves vásár, a Kis Kata zenekar koncertje és a Szakcsi Lakatos Béla fémjelezte Magyar Jazz Quartet Népdalszínház előadása csábítja egyfajta kedvcsinálóként a várban zajló fesztiválprogramokra a miskolciakat és az ide érkezőket.
A várban szombaton Manó-Fonó várja a gyermekeket, miként a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület kézműves játszóháza is. Szintén a kisebbeknek kínál programot a Borókás népi játékpark, a csíkszeredai Role zenekar gyermekkoncertje, a gyermek táncház és a Számadó zenekar előadása. A felnőtteknek szól a Magyarvista Social Club koncertje és a Szinvavölgyi Néptáncműhely gálája. A világzenei nagyszínpadon fellép Ferenczi György és a Rackajam, a kubai születésű Elsa Valle, aki olyan legendákkal is szerepelt már együtt, mint Al Di Meola, Santana vagy a Buena Vista Social Club zenészei, így Omara Portuondo vagy Ibrahim Ferrer.