Új művészeti csúcsdíjat alapítana a kormány és az MMA

2013. június 21. 17:54

A Nemzet Művésze díjat az elképzelések szerint Kossuth-díjas művészek nyerhetik el, az elismerés mellé pedig életjáradék is jár majd.

2013. június 21. 17:54

Nemzet Művésze díj elnevezéssel új, életjáradékkal járó művészeti csúcsdíj jön létre 2014-ben, ennek koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) együtt dolgozta ki. A kormány által elfogadott koncepció értelmében a Nemzet Művésze díj a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében olyan úgynevezett csúcsdíjként jön létre, amelyet a köztársasági elnök és az MMA elnöke közösen ad át. Az új díjra irányadó szabályozás 2014. január 1-jén léphet hatályba.

A díjazott – mint a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó képviselője – személyes megbecsültsége okán járadék jellegű juttatásban részesül haláláig. A díj adományozásának alapfeltétele, hogy a díjazott már Kossuth-díjas legyen. A kormány célja, hogy valamennyi művészeti ág legjelentősebb alkotóinak méltó időskori életkörülményeket biztosítson havi életjáradék formájában. A koncepció alapján az Emmi törvénymódosítást készít elő. Ha a díj megalapítását a kormány javaslatára az Országgyűlés támogatja, az életjáradék fedezetét és az adományozással járó költségeket az MMA költségvetése fogja szavatolni.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2013. november 24. 20:05
Beindult az i-faktor. Sajnos a művészeket is belekényszerítették évtizedekig a kényszervállalkozásba, számlaadásba, ezért néha (függetlenül díjaiktól) méltatlan szinvonalú életet élnek.
Akitlosz
2013. november 23. 15:05
Kár, hogy csupán néhány csókos kiválasztottnak akarnak méltó időskori körülményeket biztosítani. Ezek a körülmények sokszorosan meghaladják a dolgozók életkörülményeit és jós sok ember adója megy el, csupán egyetlen kiválasztott méltó körülményeire is. Amúgy ha valóban ekkora nagy sztárok, akkor hogyhogy nincsen miből megélniük idős korukra?
StG
2013. november 20. 18:54
Nem tudom, miért nem elegendő, hogy a kurzusnak megfelelő művészeket jutalmazzák Kossuth díjjal.
egysegelem
2013. november 20. 18:54
Ugyes elkepzeles lenyomni a masodik vonalba azokat a muveszeket akik Kossuth dijasok, de nem felelnek meg a kormany izlesenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!