Márta István hangsúlyozta: emlékesttel tisztelegnek Cseh Tamás előtt, a rendezvényen a néhai zenészt kísérő Ad Libitum Együttest hallhatja és egyebek mellett a saját magángyűjteményében őrzött, a művészről készült felvételeket is láthatja a közönség. Az ügyvezető kitért rá, az ötnapos fesztivál vendége lesz Jókai Anna író, Veiszer Alinda Stohl Andrást és Balázsovits Lajost faggatja a vadászatról a Zsolnay Szalonban. Különlegesnek ígérkezik négy író és három dzsesszzenész estje: Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál közösen lép fel Dés Andrással, Dés Lászlóval és Barcza H. Józseffel.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai köztéri alkotásaikkal jelennek meg a fesztiválon, Franciaországból egy óriás kaleidoszkóp érkezik fény- és mozgásszínházi előadással. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Térey János Nibelung lakópark című darabja nyomán készült beszédvizsgával és egy Gyöngyösi Tamás koreografálta mozgásvizsgával jelentkeznek. A Zsolnay Színház hagyományát követve lesz Gyárturisták program, amelyben művészek szellemes színházi performansz keretében tartanak rendhagyó idegenvezetést a látogatóknak, akik a HOPPart Társulat „Szörprájzpartiján”, lakásszínházi előadáson, valamint Jordán Tamás stand up estjén is részt vehetnek.
Márta István szólt arról is, hogy a fesztiválon retro sörmozival, sörrelikviákkal mutatkozik be Magyarország legrégebben alapított söripari cége, a Pécsi Sörfőzde, lesz kézműves piac, a gyermekeket pedig a Bóbita Bábszínházban és annak szabadtéri színpadán várják bábelőadásokkal, gyerekszínházi produkciókkal. Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere azt hangsúlyozta: a Zsolnay Fesztivál egy olyan, hagyományossá váló színvonalas programsorozat, amely rendkívül népszerű és öregbíti a város hírnevét. Kiemelte, a fesztiválnak tavaly 15 ezer látogatója volt. A politikus sikeresnek nevezte a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében kialakított Zsolnay Kulturális Negyed működését, amelynek tavalyi több mint 200 ezres fizetővendég-száma magasabb volt, mint amennyit a városvezetés előzetesen remélhetett.