Jelentkezik a Magyar Teátrumi Társaságba a Nemzeti Színház

2013. május 07. 09:33

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója közölte azt is, hogy a színházi bizottság elnöki posztjáról visszalép, a teátrumi társaságban betöltött elnöki tisztségéről a további döntések a szervezet legközelebbi, tisztújító közgyűlésén születnek meg.

2013. május 07. 09:33

Július elsejével felvételét kéri a Magyar Teátrumi Társaságba (MTT) a Nemzeti Színház – jelentette be Vidnyánszky Attila hétfőn az MTT Százhalombattán tartott közgyűlésén. A Nemzeti Színház leendő igazgatója közölte azt is, hogy a színházi bizottság elnöki posztjáról visszalép, a teátrumi társaságban betöltött elnöki tisztségéről a további döntések a szervezet legközelebbi, tisztújító közgyűlésén születnek meg. Az MTT tizenegyedik közgyűlésén felszólalt L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, aki a szakmai rendezvényen hangsúlyozta: a terület finanszírozásához stabil költségvetési hátteret sikerül biztosítani, a független színházi csoportok körüli – nem politikai okokból – keletkezett problémákat is sikerült megoldani. L. Simon László rámutatott arra is, hogy az állami támogatás az önkormányzati fenntartású intézmények esetében nominálisan nőtt.

A kulturális bizottság elnöke elmondta, hogy a még január közepén felvetett javaslatára – hogy az állami, illetve ömkormányzati fenntartású kulturális intézmények vezetőinek személyéről a fenntartó pályázat nélkül is dönthessen – a jogszabálytervezet már elkészült, s képviselőként hamarosan megküldi véleményezésre a szakmai szervezeteknek. Az MTI-nek elmondta, ezek véleményétől függ, javaslatát a parlament elé terjeszti-e. L. Simon László felvetette, hogy meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét, hogy épületfelújítás céljára a színházak egyedi kormánydöntéssel a törvényi limitnél nagyobb összegű társaságiadó-felajánlást (TAO) is befogadhassanak. Vidnyánszky Attila, a teátrumi társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a társaságiadó-felajánlások rendszere révén majdnem kétszer akkora támogatáshoz jutottak a függetlenek, mint 2008-ban. Mint fogalmazott, a társaságiadó-felajánlások rendszerének támogatási elvével nem ért egyet, mert szerinte így az állami pénz kontrollálhatatlanul folyik szét. Ugyanakkor rámutatott: jelenleg a működéshez a TAO-támogatások nélkülözhetetlenek.

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára az MTI-nek elmondta: az MTT munkacsoportotot állított fel, amelynek feladata, hogy június végéig kidolgozza a TAO-támogatások új rendszerét, amely révén elkerülhetővé válnak az eddig tapasztalt visszaélések. A szakmai tanácskozáson a Pécsi Országos Színházi Találkozóval (POSZT) kapcsolatban Vasvári Csaba alelnök hangsúlyozta, hogy szeretnék erősíteni az MTT jelenlétét a fesztiválon, s érvényesíteni érdekeit. Vidnyánszky Attila felvetette annak lehetőségét, hogy megjelenhessen egy-egy nagyobb produkció is versenyen kívül a találkozón. Szabó László hozzászólásában kiemelte: a szervezet fontosnak tartja a roma előadók képzését, s egy új program elindítását, melyekben fontos szerepet kaphat Nyári Oszkár kaposvári színész, a Karaván Művészeti Alapítvány vezetője, valamint Gergely László (Cervinus Teátrum) a nemzetiségi színházak részéről. A szakmai megbeszélésen a szervezet vezetése egyúttal arra biztatott mindenkit, hogy közös produkciók révén valódi együttműködés jöjjön létre a színházak és a társulatok között.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2013. május 07. 18:13
Miért lép be ez a spirituális szentély a közönséges színházak társaságába?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!