A díjak alkotója idén is a II. kerületben élő Szalay Pál képzőművész volt, ám a művész egészségi állapota miatt az önkormányzat ezúttal két korábbi alkotását vásárolta meg. Az Év hangoskönyve hangja díjat Für Anikó színművésznő vehette át. Zentai Péter László az MTI-nek elmondta: a seregszemlét délután három óráig mintegy 63 ezren keresték fel, ami szerinte a 2001-es látogatócsúcsot is túlszárnyalja. Az igazgató szerint a siker a jó időnek, a kiadók remek kínálatának és a programoknak köszönhető. „Meg merem kockáztatni, hogy soha annyi gyerekkönyvet nem adtak el a könyvvásáron, mint az idein” – jegyezte meg Zentai Péter László, kiemelve, hogy idén először a Millenáris B épületébe költözött a Gyerek(b)irodalom.
„Annak van igazán sikere, akinek a közönséget megszólító, új könyve van” – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, a mostani fesztivál is arra bizonyíték, hogy a marketingkommunikációt, a reklámot a könyvesek sem spórolhatják meg. Zentai Péter László kiemelte, hogy a fesztivál legtöbb rendezvénye zsúfolt ház előtt zajlott, jó néhány programra szinte lehetetlen volt bejutni. „Megható látni, hogy a magyar olvasók mennyire szeretik a szerzőiket” – vélekedett az igazgató, hozzáfűzve, hogy óriási sorok kígyóztak a dedikáló szerzők előtt, különösen az idei Budapest Nagydíjas díszvendég, a francia Michel Houellebecq, a portugál José Rodrigues dos Santos, valamint a közelmúltban az Európa Könyvkiadó szerzőjévé vált Háy János asztala előtt.
Az igazgató felhívta a figyelmet az idén másodszor díszvendégként bemutatkozó olasz kultúra és könyvkiadás programjaira, valamint rámutatott, hogy ebben az évben olyan országok állítottak látványos standot, hívtak szerzőket Budapestre, mint Franciaország, Izrael, Románia, Németország, Ausztria, Norvégia, Oroszország, a skandináv országok vagy Szaúd-Arábia. Törökország reprezentatív bemutatóval előlegezte meg jövő évi díszvendégségét. A fesztiválon több mint 380 kulturális programot tartottak és háromszáznál is több könyvújdonságot mutattak be. A rendezvény vasárnap hét órakor zárja kapuit.