A Bernáth Zsolt által rendezett filmet húsz másik alkotással együtt vetítik a dráma kategóriában a fesztivál honlapja szerint. A kisvárosi történetben a rejtélyekért, no meg a Sherlock Holmes-történetekért rajongó két fiú (Watson és Holmes), valamint egy kislány (Ica) próbálja megfejteni, mi történik azokkal a gyerekekkel, aki eltűnnek néhány napra, majd álmok, motivációk, mosoly és érdeklődés nélkül kerülnek elő.
Ahogy a fiúk belevetik magukat a nyomozásba, borzongató dolgokat tudnak meg: egy szemtanú állítja, hogy egy vicsorgó szörny rabolta el az egyik kisfiút, valaki pedig bejelölte a gyerekek iskolai csoportképein, hogy ki lesz a következő áldozat. A fiúk közben összefutnak Ádler Icával, akinek az édesapja is hasonló esetek ügyében nyomozott évekkel korábban, amíg ő maga is el nem tűnt, mindössze egy titokzatos cirkuszjegyet hagyva maga után: Circus Infractus Somnius, az Összetört Álmok Cirkusza. A cirkuszi szál felderítése még több titkot fed fel, egymás után következnek a kalandok, hogy végül „Sherlock Holmes nevében” megoldják a rejtélyt és megmentsék a város gyermekeit álmaikkal együtt.