Eurovízió: indul a magyar dalverseny

2012. október 25. 09:25

A csütörtökön startoló verseny tétje, hogy melyik dal képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Olyan háromperces művel lehet nevezni, amely szeptember elseje előtt nem jelent meg.

2012. október 25. 09:25

Csütörtökön indul a magyar verseny, amelyen majd eldől, hogy melyik dal képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon – jelentette be Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában. A magyar dalszerzők háromperces műveit várják – mondta Gazsó L. Ferenc, aki reményét fejezte ki, hogy minél többen jelentkeznek a versenyre. A Dal című produkció „nagyobb méretű vállalkozás lesz”, mint tavaly. Az előző évhez képest változás, hogy a magyar közönségnek minden dal magyarul szólal meg – közölte.

Gazsó L. Ferenc nagyon fontosnak nevezte, hogy azok a nézők, akik „leszoktak” az M1, M2, vagy a Duna csatorna nézéséről, – mert, mint mondta, voltak olyan évek, hogy valamilyen okokból kiüresedtek ezek a csatornák – újra olyan attraktív és tartalmas műsorokat lássanak, amelyek alapján felfedezik, hogy nemcsak sportot, hanem mást is érdemes ezeken a csatornákon nézni. Rákay Philip, az M1/M2 intendánsa közölte, december 20-ig várják a dalokat. Hozzátette, csak olyan dallal lehet nevezni, amely szeptember elseje előtt nem jelent meg.

A legjobb 20, 30, 40 – vagy akár több – dalt mutatják majd be a nézőknek; az biztos, hogy nem három Dal-műsor lesz – mondta. Gazsó L. Ferenc megjegyezte, rengeteg jó énekes és együttes van Magyarországon, de „kevés a jó magyar dal”. A közmédia az M1 csatornán ezen szeretne alapvetően változtatni – mondta. Rákay Philip hozzáfűzte, ez szerzői verseny elsősorban. A jövő év májusában a svédországi Malmőben rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!