Életöröm-foszlányokat ültetnénk az emberekbe

Az Utcazene Fesztiválon a Punnany Massif Orchestrával léptek fel, ez miben más, mint a rendes felállás?

Ez annyiban más, hogy a Punnany élőzenekaros bázisa tíz főt takar és ezt egy kicsit megduzzasztottuk négy vokálos hölggyel, egy fúvós, illetve egy vonós szekcióval. Alapvetően van egy trombita, nagybőgő, gitár, dob, billentyű, van egy DJ, van egy hegedű, és hárman vagyunk a fronton: két MC és egy énekes. És ebből lett az, hogy... nem is tudom pontosan, hogy hányan vagyunk a színpadon a ma este folyamán, úgy harmincöten. Egyszer már alkalmunk nyílt egy hasonló fellépésre, tavaly Pécsett a Kodály Központban, ami kicsit a Müpának a vidéki megfelelője, de ott közel százan voltunk a színpadon, voltak néptáncosok is.

Az Utcazene Fesztivál amúgy is arról híres, hogy mindenki egy kicsit áthangszerelve jelenik meg. Bár még a koncert előtt vagyunk, ezért talán korai a kérdés, de milyen eljönni ide Veszprémbe mondjuk egy VOLT Fesztivál után? Mire számítotok?

Az, hogy most egy fesztivál vagy klub buli, mindegy... Természetesen alapvetően az a különbség, hogy egy fesztiválon előreláthatóan sokkal többen vannak. Mi mindenhol nagyon szeretünk játszani, úgy állunk hozzá, hogy akárhányan is vannak, bárhol is vagyunk, mindenhol a száz százalékot kell, hogy nyújtsuk. De ha már a VOLT Fesztivált említetted, ott alkalmunk nyílt többször is fellépni, és fantasztikus élményekkel gazdagodunk folyamatosan. Teljesen pozitívan állunk a ma esti koncerthez.

Ha nem az Orchestrát vesszük, hanem csak az alapfelállást, egy ilyen szövegközpontú műfajban így is túl vagytok hangszerelve az átlaghoz képest. Miként alakult egyáltalán ki, hogy ebben a felállásban játszotok?

Úgy indult, hogy még viszonylag fiatalok voltunk, amikor kitaláltuk, hogy szeretnénk csinálni ezt a Punnany Massif nevezetű formációt: két MC volt és egy DJ, aztán szépen lassan, ahogy mi is cseperedtünk meg felnőttünk, úgy a zenei ízlésünk is tágult, és úgy éreztük, hogy ennél többre vagyunk képesek és rájöttünk, hogy azért jó, hogy ha van egy kis folkos elem... Inkább egy fúzióról szeretünk beszélni a mi esetünkben, mintsem hogy úgy definiáljuk: ez rap vagy hip-hop.

Azt olvastam valamelyik lemezetekről szóló kritikában, hogy bölcsészrap...

Abból indulunk ki: itt Magyarországon az az általános beidegződés, hogy ami eddig így működött, az ez után is így fog működni, és az emberek hajlamosak  predesztinálni a dolgokat. Mi pedig szerettünk volna mind zenében, mind szövegben is egy kis csavart nyújtani. Új dolgokat nem tudunk kitalálni, de alternatív aspektusból közelítjük meg az élet apró-cseprő történeteit, és úgy tűnik, ez működik.

Egy interjúban azt mondtátok, hogy ti pótoljátok, ami hiányzik a magyar hip-hopból. Mi hiányzik belőle?

Vonatkoztassunk el a hip-hoptól, és beszéljünk inkább a magyar emberekről. A magyar emberekben benne van, hogy hajlamosak sírni, hajlamosak mindig arról az oldalról megközelíteni a dolgokat, hogy nekik nem jó. Ha meg valaki másnak jó, akkor meg azt nézik, hogy neki miért jó? Elégedetlenek a magyarok. Van például az Élvezd című számunk, ahol azt mondjuk, hogy álljon meg a menet: nemtől, kortól, társadalmi ranglétrán való elhelyezkedéstől függetlenül is lehet az életet élvezni, és hogy igenis fontos, például ami most is van, hogy itt van egy gyönyörű naplemente, és ennek tudunk örülni, és nem azon aggódunk, hogy Úristen, nem tudom kifizetni a gázszámlát. Ezt a pénzközpontúságot, a vadkapitalizmust, a beszürkült mókuskereket próbáljuk valahogyan feloldani, mert azért az embereknek kenyérre és szórakozásra mindig szükségük van, de ugyanakkor nem árt – pont a mai Magyarországon –, ha van egy kis népnevelő célzat is. Remélem, ez nem hangzik annyira tudálékosan, de azért bennünk van, hogy nagyon sok dolog van, amit nem veszünk észre és inkább azokra fókuszáljunk, amik előbbre viszik az életünket, mintsem arra, ami visszatart minket attól, hogy boldognak érezhessük magunkat. Mondjuk a boldogság is relatív, és arról is órákon keresztül lehetne beszélgetni, hogy mit jelent maga a boldogság, de mi szeretnénk, hogy ha ilyen kis életöröm-foszlányokat bele tudnánk ültetni az emberekbe. Nem mondjuk meg nekik, hogy mi a jó döntés, hanem csak egy picikét megbökjük a kobakjukat, hogy merjenek gondolkodni.

Slam poetry esteket is szoktatok csinálni. Ez nem egy zenei műfaj, és Magyarországon még eléggé ismeretlen.

A Punnanyból ez elsősorban engem érint. Budapesten ez a slam poetry műfaj már elég mély gyökereket eresztett, ott viszont a zeneiségre nem fektetnek nagy hangsúlyt. Nagyon fontos, hogy az emberek ne csak a Facebookon vagy különböző internetes portálokon kommunikáljanak egymással, felhúzva egy maszkot és csak a virtuális világban létezve; hanem nagyon fontos, hogy igenis interaktív módon, face to face, szemtől szembe beszéljék meg, merjék megosztani egymással a gondolataikat. Ez egy új műfaj, ugyanakkor régi is, mert itt irodalomról beszélünk és költészetről. Manapság az emberek, a fiatalok nem nagyon olvasnak, és ezért gondoltam, hogy ha a zenét mellé rakjuk, akkor sokkal inkább befogadható lesz a műfaj. Miközben szórakoznak az emberek, kapnak némi információmorzsát is, ami talán tovább építi a személyiségüket. Párhuzamot is vonhatunk itt a Punnany Massiffal, mert az is nagyjából erről szól, csak a slam poetry műfaja sokkal inkább poézis: tehát ott nem rapről, nem énekről van szó, hanem ilyen újhullámos költészetről, hogy ha lehet így nevezni.

A Punnanyval az utóbbi két évben futottatok be. Minek köszönhető ez a hirtelen hírnév?

Ha egy laikus találkozik egy produkcióval, nem is gondol bele, hogy ez egy nagyon összetett munka. Menedzsmentre szükség van, mert egy idő után a művészek keze nem tud odáig elérni, hogy kilogisztikázzák, most ide elmegyünk, oda elmegyünk, saját termékeink legyenek, merre, hogyan, mi... Ezért jó, hogy van egy menedzserünk, egy apukánk, aki tartja a koncepciót: mi művészek – hogy ha szabad magamat is művészként aposztrofálni – igazából csak a máig látunk, vagy maximum a holnapig, és ezért fontos, hogy legyen valaki, aki összefogja az egészet, aki közép- és hosszútávon is belelát a történetbe.

Van új koncepció, újabb lemez-ötlet, vagy a nyáron csak a fesztiválokra koncentráltok?

Velünk az a helyzet – sajnos vagy szerencsére: annyi ötletünk van, hogy nem győzzük magunkat utolérni. Ezért jó a menedzser, mert ő át tudja látni, hogy ne csináljunk kicsapongóan ennek egy közreműködést, annak egy klipet, azzal egy lemezt, satöbbi. Fog készülni egy új Punnany Massif lemez, de már beleestünk abba a hibába évekkel ezelőtt, hogy ígérgettük, majd jövő év márciusában, júniusában, ilyen meg olyan lesz; aztán mégse olyan lett, dupla olyan hosszú lett... Csináljuk folyamatosan, fogunk hallatni magunkról, mindig lesz egy új videoklip, mindig lesz egy új termék, mindig ott vagyunk valahol hol ilyen, hol olyan formában.

A klipekről jut eszembe a Pécs Aktuál videoklip, amelyet Pécs emblematikus és kevésbé ismert helyszínein is forgattatok. Azt valljátok, hogy nálatok a lokálpatriotizmus nem csak image...

Igen, ez egy kis direkt marketing a vidéknek. Minden Budapesten van, ezzel tisztában vagyunk mi is: most, hogy sokkal inkább foglalkoztatottak vagyunk, sokkal több időt kell töltenünk Budapesten, de akkor is azt mondjuk, hogy a bázisunk Pécsett van és ott is fog maradni. Úgy állunk hozzá, hogy oda dobott bennünket a gép, és igazából a saját kis területünkön szeretnénk várat építeni, és nem szeretnénk, hogy ha az emberekben benne lenne ez a vidék és főváros közötti különbségekről szóló sztereotípia, ez tök fölösleges. Vannak autópályáink, létezik az internet, két-három óra alatt oda lehet érni mindenhova, úgyhogy igazából ez csak szervezés kérdése. És mi igenis büszkék vagyunk arra, hogy vidékiek vagyunk.