Karinthy Frigyes négy nappal a halála előtt adott, soha meg nem jelent interjúja bukkant fel 86 év elteltével
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
Döntéseinket nemcsak észérvek alapján, hanem legalább annyira érzelmileg hozzuk meg. Interjú.
„- Még mindig nem értem: mi vitt rá egy megbecsült professzort, tudományos sikerekkel a háta mögött, hogy 72 évesen politikai szerepet vállaljon?
- Döntéseinket nemcsak észérvek alapján, hanem legalább annyira érzelmileg hozzuk meg. A Fidesz elképzeléseit mindig támogattam: kiálltam mellettük, tüntetésekre jártam, közéleti szerepet vittem, politikait azonban nem. Soha nem is gondoltam ilyen szerepre, nem lobbiztam a feladatért, nem is ismertem közelebbről a miniszterelnök urat, annyit tudtam róla, mint egy újságolvasó, rádióhallgató. Igazán váratlanul ért ez a megtisztelő felkérés. Megbeszéltem feleségemmel és legközelebbi barátaimmal és úgy döntöttem, hogy most »hív a haza«. A felkérést el kell fogadni, nekirugaszkodni a nagysága miatt riasztónak tűnő feladatnak, és a legjobbat hozni ki belőle.(...)
- Az egészségügy, az oktatás, a kultúra rendre háttérbe került, noha a Fidesz az előző nyolc évben rendre több pénzt ígért…
- Eléggé arányosan osztották szét a pénzt a kormányban, ha valami hátrányos helyzetbe került, akkor az a kultúra területe. Ott valóban csökkentek a források, ugyanakkor azon a területen fantasztikus fejlesztések indultak meg az Új Széchenyi-terv keretei közt. Természetesen egyiket sem lehet felcserélni. Ha visszatérünk az egészségügyre – egyik tárca sem ért el akkora kedvezményt, hogy külön termékdíjat vezessen be az adórendszerbe úgy, hogy a bevételt is megkapja.
- Gondolkodott azon, hogy már korábban lemond? Hiszen rendre az ön tárcájától vonták el a legtöbbet – a kulturális területen példátlan forráselvonás zajlott, az intézmények egy része működésképtelen lett, érdemi munkára alig jutott pénz.
- Többször is, minden, a területet váratlanul érintő eseménynél megjelent a sajtóban: mondjon le a miniszter, de nem hiszem, hogy ehhez lett volna elegendő ok. A gazdasági élet bizonytalanságai erősen szűkítették a lehetőségeinket. A kultúra területén valóban volt költségvetési visszalépés, de ugyanakkor az intézményrendszernek az emberekhez legközelebb eső részénél, a falusi művelődési házakba nagyon sok forintja folyik be a vidékfejlesztési minisztériumnak. Ha jól emlékszem, 600 olyan intézmény van országszerte, amelyik közösségi pontként működik és kapja ezt a forrást. Persze nehéz mindezt megérteni, amikor az egyik oldalon a Szépművészeti Múzeum, a másikon meg a falusi művelődési ház van a mérleg serpenyőjében. A két intézménytípus nagy távolságra van egymástól, de mindkettőre szükség van. Ami pedig a látványos kulturális fejlesztéseket illeti, van forrás a költségvetésben az Erkel Színház megnyitásához és a múzeumnegyed kialakítására is. A legnagyobb gondot most a múzeumi intézményrendszer átalakításban látom, ezt a hálózatot, most úgy tűnik, nincs miből fenntartani. Miközben fontos, hogy a 15 család által lakott Zala nevű községben országos jelentőségű kiállítás van Zichy Mihály képeiből, mégsem gondolhatjuk azt, hogy állami finanszírozás nélkül a múzeumot fenn lehet majd tartani. Hasonló problémával küzd – sok másik kisebb múzeum mellett – gyermekkorom városa, Kunszentmárton, ahol a régi börtönben gazdag tájkiállítás látható. Nagyon kívánom az utódomnak, hogy ezekre jó megoldást találjanak.”