Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
A Roman Polanski által készített reklámban Helena Bonham Carter egy gazdag nőt alakít, aki pszichiáterének, Ben Kingsley-nek önti ki a szívét, miközben a doktort teljesen megigézi a nő Prada-kabátja.
A 3 perces, Terápia című szpotot Cannes-ban mutatták be.
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Végtelenül abszurd ötletre épül a Cannes-ban debütált Vincentnek meg kell halnia: a francia–belga thriller rendhagyó módon forgatja ki a zombi- és a paranoiafilmek megszokott elemeit különleges színészi alakítások kíséretében.
Az egyik filmes portál kiemelte a plakát különlegességét is.
A plakát alapján azt hinnénk, gyerekeknek szól. Szól persze nekik is, hat éven felülieknek ajánlott, bizonyára jól elszórakoznak az aranyos szereplőkön. Közben viszont nagyon is „felnőtt-történet”.
A szinte a semmiből felbukkant, sztárok nélkül forgatott Szarvasbébi az év egyik legnagyobb durranása lett a Netflixen. Nem véletlenül; a minisorozat egy elképesztő igaz történetet mesél el.
A színész szigorúan nézni most is nagyon tud, és a tőle megszokott széles gesztusok sem maradnak el, de a végtelenül pongyolán megírt Az utolsó vadászatot ő sem tudja megmenteni. A Cinegón és a Scream.hu-n látható westerndráma az amerikai történelem egyik súlyos bűnéről beszél.
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.
A helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raisi helyére átmenetileg volt alelnöke lép.