Wildlife Federation: magyar fotós nyerte a fődíjat

2011. november 22. 10:21

Dr. Szentpéteri L. József képe közel 27.000 nevezett felvétel közül bizonyult a legjobbnak a legnagyobb amerikai természetvédelmi szervezet versenyén. A győztes fotón egy gyurgyalag éppen egy fecskefarkú lepkét visz fészekodújához. A kép természetesen Magyarországon készült.

2011. november 22. 10:21

Először győzedelmeskedett magyar fotós a legnagyobb amerikai természetvédelmi szervezet, a National Wildlife Federation most 41. nemzetközi természetfotós versenyén – írja az Index. Dr. Szentpéteri József (Joe Petersburger) a fődíjat egy Magyarországon készült felvétellel szerezte meg, melyen egy gyurgyalag éppen egy fecskefarkú lepkét visz fészekodújához.

A pályázaton „fiatal”, „amatőr” vagy „profi” szinten, hét kategóriában indulhatnak a fotósok. Szentpéterit már korábban is többször díjazták, de ezt a mostani kitüntetést tartja élete eddigi legnagyobb elismerésének: „A több ezer jelentkezőből szinte hihetetlen, hogy az én képem aratta a legnagyobb sikert. Ez nem csak szakmai elismerést jelent számomra, de mint biológus, én is fontosnak tartom azokat a célokat, amelyeket a szervezet képvisel. Külön örömmel tölt el, hogy ezzel az elismeréssel ismét egy hazánkban készült fotóval tudom felhívni a nemzetközi figyelmet egy nálunk veszélyeztetett fajra” – mutatott rá a természetfotós.

Szentpéteri elmesélte a kép történetét is: „A gyurgyalagok teljes életciklusát bemutató anyagon évekig dolgoztam, de a díjazott kép elkészítése önmagában 3 napot vett igénybe. A leshelyet hajnalonként foglaltam el, s csak este távozhattam, hogy ne zavarjam a madarakat a fiókák nevelésében. A rejtek nagyon szűk volt, és 40-50 °C fokra melegedett fel. Megfelelő fényviszonyok csak naponta néhány órán keresztül adódtak, hogy ezt a különleges hatású képet elkészíthessem”. Az összes díjazott természetfotó itt megnézhető.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2011. november 23. 08:11
beírtam a google képkeresőbe, hogy: löszfal gyurgyalag kijött ilyen kép: http://tatorjanerdeiiskola.hu/sites/default/files/images/gyurgyalag.preview.jpg http://www.kiralyoknyomaban.hu/site/upload/2008/06/gyurgyalag21.jpg meg egy ilyen is :) http://www.birding.hu/images/galeria/ga/ga_19/39466.jpg
Soma
2011. november 22. 22:23
Végre, pár pillanat, amikor az ember teljesítményt lát! Gratulálok!
morfondír
2011. november 22. 22:19
Szinte hihetetlen ez a kép! Tudomásom szerint utólagos szerkesztést a képen komoly pályázaton nem engedélyeznek.
nyugi
2011. november 22. 21:53
Hogyne. Ott mosott lábat, mint Juliska. Lejjebb meg döglöttek a halak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!