Nem kell(ett volna) sem Radnai Márknak, sem a Tháliának, sem másnak bocsánatot kérnie a black face-ügy miatt

Az OPERA és a személyes véleményem szerint sem lehet a szerzői jog parttalan, nem mehet szembe általános emberi értékekkel.

2013-ban komfortos öltözőkkel, forgószínpaddal és gépi díszlethúzással nyit az idén decemberben fennállásának századik születésnapját ünneplő Erkel Színház, mondta el egy kormányülésen elhangzottak alapján Ókovács Szilveszter.
1,8 milliárd forintot szán a kormány az Erkel Színház felújítására és állapotjavítására, mondta el a sajtónak Ókovács Szilveszter egy kormányülésen elhangzott számra utalva. Az Operaház kormánybiztosa a színpadnyílástól hátrafelé lévő részre koncentrálna: szeretné komfortossá tenni a lepusztult öltözőket, beépíteni egy forgószínpadot, a kézi díszlethúzást pedig gépire cserélni.
Ókovács megemlítette azt is, hogy 2012-ben is lesz operabál, ahol reméli, összejön az államtól kapott 1,8 milliárdon felül is egy összeg, amiből már sok fejlesztés kijöhet. Fontos lenne egy oldalszínpad és egy, a jelenlegi tetőre felhúzható próbaterem megépítése is, ezekre azonban nem lesz elég az állami finanszírozás tervezett összege.
