Eltemették Tony Curtist

2010. október 05. 09:22

Elbúcsúztatták hétfőn Las Vegasban Tony Curtist. A Van, aki forrón szereti és A megbilincseltek Oscar-díjra jelölt magyar származású színésze 85 éves korában hunyt el nevadai otthonában.

2010. október 05. 09:22

Tony Curtis temetésén Bokor Balázs Los Ageles-i főkonzul képviselte a magyar kormányt, aki átnyújtotta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter részvétlevelét. „A Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett, kiváló színművészt nemzetünk egésze mély fájdalommal gyászolja” - írta levelében a miniszter. Több mint 400 meghívott vett részt a búcsúszertartáson, amelyen levetítettek egy, a színész filmjeinek derűs részleteit felvillantó filmet. A ravatalozót a művész hét festményével díszítették fel, a koporsót pedig amerikai zászló borította.

Jill Vandenberg-Curtis, a színész utolsó, hatodik feleségeke elárulta, hogy Tony Curtist autóskesztyűben, fehér pulóverben és kedvenc Armani sáljában temették el. Magával vitt egy utazótáskát, amelybe egyebek mellett három magyar emléktárgyat is elcsomagoltak: egyet a Dohány utcai zsinagógából, egyet édesapja szabószerszámai közül és a magyar kormánykitüntetését. Az özvegy elmondta: Curtis büszke volt magyar származására.

„Igen, ő magyar is volt! Segített abban, hogy Magyarország imidzsét erősítse promóciós filmekben. Magyarország arca volt. Komolyan érdeklődött családja magyar zsidó öröksége iránt. Anyagi támogatással járult hozzá az 1859-ben épült budapesti zsinagóga újjáépítéséhez, amely megsérült a II. világháború ideje alatt. 1998-ban létrehozta az Emmanuel Alapítványt, és tiszteletbeli elnöke lett. Ez a szervezet magyarországi zsinagógák és zsidó temetők helyreállítását és megőrzését tűzte ki céljául. Tony Curtis a Holokauszt 600 ezer magyar áldozatának dedikálta az Alapítványt” - írta Bokor Balázs. A Van, aki forrón szereti és A megbilincseltek Oscar-díjra jelölt magyar származású sztárja 85 éves korában hunyt el nevadai otthonában.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!