Gábor Éva, a Kocsis Ágnes fesztiváldíjas Pál Adrienn című filmjének főszereplője egy buszpályaudvari talponállóban mesélt Cannes-ról, a hamis csillogásról, a kihívásokról, a megfelelni vágyásról, a túlsúlyról, az előítéletekről és a vasakaratról. Molnár Nikolett és Terján Nóra interjúja.
2010. június 21. 09:45
p
0
0
0
Mentés
Milyen út vezetett a színészi pályáig? Mivel foglalkoztál korábban?
Még diák koromban volt egy kisebb színjátszó kör, amelyben játszottam, és alkalmanként szerepeltem egy-egy fellépésen, de ezen kívül nem foglalkoztam színészettel. A főiskola óta rádiózom, jelenleg hírszerkesztőként és egy mobilvállalat ügyintézőjeként dolgozom.
Mégis, hogy találtak meg a szerepre?
Kocsis Ági rendezőnőnek volt egy határozott elképzelése, hogy milyen színésznőt keres Piri szerepére. Már másfél éve keresték a megfelelő embert, és túl voltak több sikertelen castingon. Odáig jutottak, hogy az aluljárókban is voltak őrszemeik, akik rendezői utasításra figyelték a járókelőket. Végső elkeseredettségükben feltettek egy hirdetést az iwiwre. A kolléganőm korábban egy másik cannes-i filmje, a Friss Levegő kapcsán csinált egy interjút Ágival és ismerősök voltak a portálon, így talált rá a hirdetésre. Ültem a hírszerkesztő gép előtt, mikor odafordult hozzám, hogy te Évi, Kocsis Ági főszereplőt keres a filmjéhez. Ezt a szerepet rád írták. Szerintem jelentkezned kellene. Én pedig mondtam neki, hogy jó, akkor küldd el a számom. Márciusban jelentkezett a nevemben kollégám és több forduló után végül júliusban keresett meg Ági azzal, hogy kiválasztott.
Milyen volt amatőrként profi színészgárdával dolgozni?
A filmben szerepel Hegyi Izabella, aki Ági előző filmjében is játszott, rajta kívül mindenki hivatásos volt. Főszereplők még Pokorony Lia, Horváth Ákos, Znamenák István, de feltűnik Margitay Ági is. Sokan dolgoztak még velem, nagy nevek akik aztán a végleges verzióban már nem láthatóak; például Jordán Tamás, Földessy Margit, Barbinek Péter, Oberfrank Pál. A stáb fantasztikus volt; tudták jól, hogy én nem mozgok annyira otthonosan ebben a világban. Rengeteg támogatást és segítséget kaptam: a világosítóktól a sminkesekig mindenki érezte, mikor kell küldeni egy integetést, simit vagy egy biztató szót.
Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembesültél a forgatás alatt?
Meg kellett fürdeni a kamera előtt. Kikötésem volt, hogy én ruha nélkül válltól felfelé és térdtől lefelé létezem a kamerának, mert többet nem tudok elképzelni. Nézek tükörbe - és azzal együtt, hogy elfogadom magam - alapvetően én is a szép embereket szeretem nézni és nem tartom feltétlen jónak, ha egy ilyen kaliberű nő mutogatja magát. Amikor a felvételhez értünk, sokat beszélgettünk róla többek között Znamenák Istvánnal, aki a filmben az élettársamat alakítja. Ági a jelenet fontosságát azzal indokolta, hogy ez igenis kell ahhoz, hogy a néző minél intimebb kapcsolatba kerülhessen a főszeplővel. Ez nekem nagyon nehéz volt, itt kellett a segítség; de abszolút elégedett voltam az eredménnyel. Végül csak a vállam és a vizes haj látszik, teljesen tudott működni.
Nem kifejezetten közönségfilm vagy megtervezett blockbuster a Pál Adrienn. Mégis óriási sikert értetek el vele, olyan érzékenyen sikerült vászonra vinni a történetet. Cannes-ban egyenesen azt mondták, hogy a ti filmetek volt legmegérintőbb. Te mit gondolsz erről?
Az a zseniális a filmben, hogy szerintem Piroska karaktere nagyon szerethető minden borzalmával együtt. Visz magával és úgy érzed, fogni kell a kezét. Ha elolvasod a film szinopszisát, érzed, hogy ez nem egy Die Hard: a depressziós, túlsúlyos ápolónő elindul megkeresni a legjobb barátnőjét. Ez így magában nem egy eget rengető történet. De annyira finoman, szépen láttatja a rendezőnő a leghétköznapibb dolgokon keresztül, honnan jön, hogyan él ez a lány, mik a körülményei. Klisék és művillogtatások nélkül, tényleg azt látod, hogy ő valójában milyen. Mikor másfél-két óra múlva megjelenik az első mosoly Piroska szája sarkában, akkor úgy örülsz, hogy végre, ez az, Piri! Nagyon lehet őt szeretni és szerintem ez tartja ott az embereket a moziban, mert valahol magadénak érzed kicsit a problémáit. Meg egy kicsit drukkolsz is neki. Nagyon sok kritika érte a művet azért, mert több olyan erős pont van a végén, ahol el lehetne vágni, hogy feszesebb legyen. Szerintem viszont pont így jó, várja az ember a happy endet, megy a karakterrel és látni akarja, hogy neki jó lesz.
Véleményed szerint mi váltja ki a Piroskáéhoz hasonló élet- és gondolkodásmód kialakulását?
Komplex, soktényezős folyamat ez az ő esetében. A családja sem figyel rá, nincsenek barátai. Emellett a munkahelyén és a magéletében is körbeveszi a halál, az enyészet. Betegség és borzalom kíséri minden lépését. A munka, a család és a párkapcsolat ridegsége elől pedig krémes zabálásba menekül.
Szerinted miért pont egy ilyen lányt keresett a rendezőnő erre a szerepre, mint amilyen te vagy?
A külső jegyek ugye adottak voltak, belsőleg pedig fontos volt Áginak, hogy nagyon érzékeny karaktert találjon. Több nyilatkozatában hallottam, hogy meglátott bennem egy nagyon mély szomorúságot. Az ismerőseim erre rendszeresen felhördülnek, mivel ők nem gondolják, hogy egy mérlegre lehetne engem tenni egy depressziós ápolónővel. De biztos van valami Ági megérzésében is, hiszen működött. A castingok alatt nagyon sokan azt mondták a rendezőnek, hogy ebben a súlycsoportban nem fogja megtalálni a depressziós karakterét. Erre ő azt válaszolta, hogy szerinte a túlsúlyosok nagy része bánatevő, és mindenkiben megvan a szomorúságra való hajlam. Ezzel továbbra sem értek egyet, de úgy látszik bevált, vagy pedig a túlsúlytól függetlenül ott van bennem az, amit ő szeretett volna látni a karakter szemében.
Hogy érzed, beigazolódott a rendezőnő megérzése, tényleg neked való ez a szerep?
Miután láttam a filmet már egyszer Cannes-ban, így azt mondom, igen. De mikor felvettük, akkor nem így gondoltam. Magaménak éreztem, tudtam, hogy akár ilyen is lehetnék, de egészen más karakter Piroska, mint én. Nagyon megkeseredett, visszafogott, apatikus és szinte képtelen bármilyen emberi kapcsolatra. A filmből sajnos kimaradt az a rész, ami azt ábrázolta, hogy még a szüleivel sem tudott normális emberi kapcsolatot kiépíteni. Nagyon nehéz volt napi tizenórában azonosulni egy ilyen karakterrel.
Ért már valamilyen hátrány az életben amiatt, hogy túlsúlyos vagy?
Persze, folyamatosan. Egy ilyen túlsúllyal minden nap kétszer annyit kell letenni az asztalra, mint bárkinek. Minden nap sokkal inkább meg kell felelni és minden nap egy harc, hogy elfogadtasd magad a kollégákkal, a buszon utazókkal; bárkivel. Ha odaállsz valaki elé, egyből látod a szemében, mit gondol rólad. Általában az emberek két dolgot társítanak a túlsúlyhoz: lustaság és nagy zabálások. Abba senki nem gondol bele, hogy akár egészségügyi oka is lehet. Az embereknek könnyebb azt hinni, hogy jól bevacsorázott, biztos kólát iszik és mekibe jár. Egyszerűbb, ha beskatulyázzák a körülöttük lévő dolgokat és könnyebb azt hinni rólam is, hogy sokat eszem és lusta vagyok, a társadalom selejtje vagyok, mint megismerni. Ezért minden áldott nap meg kell harcolnom ezzel a képpel, hogy igenis tudok, sőt, jobban tudok dolgozni.
Te elfogadtad magad?
Én maximálisan, de szerintem sokkal nehezebb a körülöttem lévőkkel elfogadtatni magam. De hogyha nekem megy, nekik is könnyebb. Pár perc, néhány mondat, vagy egy mosoly után már másképp állnak hozzám és ehhez a témához. Cannes-ban volt egy nagyon kellemes élményem. A Vanity Fair csinált velem egy interjút: azt mondták, szerintük az sétálhat végig a szőnyegen, amit az emberek a vásznon is látnak. A glamour és a csillogás nem valóságosak, csak Hollywood és a filmipar tökéletesített termékei, ami pedig nem ilyen, azt átszabják, átformálják a filmekben. Ezért jöttek oda hozzám, hogy megmutassák, nem csak így lehet jó dolgokat elérni és végre egy igazi nő sétál a szőnyegen. Egyébként Kocsis Ági volt az egyetlen rendező, aki valóságosat, igazat mert rendezni, és nem kozmetikázta ki sem a filmet, sem pedig a szereplőit. Ági egyébként rettentően produkciócentrikus; mindent rögtön tízméteres vásznon lát, a néző szemével.
Tetszett a filmes világ neked annyira, hogy ha esetleg újra felkérnének egy filmszerepre, akkor elvállald? Igen. Például szívesen kipróbálnék egy nyári forgatást. Nagyon-nagyon szeretem a magyar filmeket; így külön nagy öröm volt, hogy nem egy három perc hírnévre hajazó kategóriájú filmben szerepelhettem. A Pál Adrienn olyan mélységekig megy el, hogy magam is rengeteget tanultam belőle - de legközelebb kipróbálnék valami kevésbé keményet, megrázót. Szeretnék pozitív tapasztalatokat szerezni. Ezt a filmet megszenvedtem, rengeteg izzadtságom van ebben a szerepben, de mindenért hálás vagyok, mert úgy gondolom kevés embernek adatik ez meg. Éreztem, hogy nagyon oda kell tennem magam, rengeteget várnak tőlem és nagyon meg kellett acélozódnom. Minden hajnalban felkelni, elindulni, és amikor azt mondják, hogy forog a kamera, akkor az olyan is legyen.
Mit és kinek akartál bizonyítani?
Elsősorban azt, hogy meg tudom csinálni. Magamnak és mindenkinek, aki ott volt; szerettem volna elkerülni, hogy kis amatőrnek gondoljanak. Biztosan sok energiát kivett belőlem ez a nagy megfelelni akarás, ami szintén a túlsúly miatti kompenzációs mániából fakadhat. Azáltal, hogy több vagyok, még nem vagyok kevesebb. A Pál Adrienn sok szempontból megerősített. Például napi kihívásokban: ma már nem kételkedem, hogy van olyan mentális vagy fizikai kihívás, amit nem tudnék végigcsinálni.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.