Húsz éve volt a gyalázatos népszavazás

Nyitókép: ANP MAG / AFP

2004. december 5. – A nap, amikor Magyarország politikai vezetése szembefordult a nemzettel, és a szétszakított magyarság millióinak sorsát dobta oda pártpolitikai játszmák oltárán. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás tragédiája azóta is mély sebet hagyott a nemzet emlékezetében – és jogosan. Hiszen akik ezt a szavazást egyáltalán kiírták, azok hazaárulók voltak.

Az egész történet egy politikai színjátékkal kezdődött, amikor a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) aláírásgyűjtéssel próbálta meg elérni, hogy a határon túli magyarok kedvezményes honosításához törvényi alapot teremtsenek. 

A népszavazás kiírásának körülményei önmagukban is szégyenletesek. Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök jóváhagyásával december 5-re tűzték ki a referendumot, egy másik, kevésbé érzékeny témával, a kórházprivatizációval együtt. Ez az időzítés nyíltan mutatta: a hatalmon lévők semmit nem tettek a nemzeti ügy iránti elkötelezettségük bizonyítására.

Kampányuk lényege az volt, hogy a határon túli magyarok „elveszik” az anyaországi állampolgárok szociális juttatásait. Ez az abszurd, minden alapot nélkülöző propaganda hatékony eszköznek bizonyult a választók manipulálására.

Az MSZP és az SZDSZ állításai szerint a kettős állampolgárság tönkretenné a szociális rendszert – holott akkor is világos volt, hogy a törvényt megalkotó parlamenti többség bármilyen hatásmechanizmust szabályozhatott volna. Az érv alaptalan volt, de hatásos: a magyar közvélemény egy része elhitte a propagandát, és nemet mondott saját nemzettársaira.

A december 5-i események azt üzenték a határon túli magyaroknak: „Nem vagytok a nemzet részei”. Ezt az anyaországon kívül élők sokkoló módon élték meg, hiszen azok a magyarok, akik a legnagyobb áldozatot hozták a történelem során, ismét elutasítást kaptak. Ez a nap a nemzeti önazonosság meggyalázásának napja lett, amely a Kádár-rendszer nemzetromboló politikáját idézte.

 egy olyan propaganda, amely elutasította a magyar nemzet határokon átívelő egységét. Különösen felháborító, hogy ezek az erők később migránsok tömeges befogadását szorgalmazták – ezzel szemben azonban saját nemzettársaik iránt megtagadták a legalapvetőbb szolidaritást is.

Az igen szavazatok többsége ugyan csekély vigasz volt a nemzetben gondolkodóknak, de mégis alapot adott arra, hogy 2010-ben a Fidesz–KDNP kormány megtegye azt, amit az előző években elmulasztottak. A kettős állampolgárság kiterjesztése végül az összmagyarság egységének szimbólumává vált, egyfajta történelmi jóvátételként.

A 2004-es népszavazás örök mementó marad, amely emlékeztet arra, hogyan árulták el Magyarország baloldali és liberális politikusai a nemzet egységét. Azóta is minden december 5. annak bizonyítéka, hogy nem lehet közönyösnek maradni: aki nem a nemzet egységéért dolgozik, az a széthúzását szolgálja. Az árulók árnyéka azonban nem boríthatja el azokat, akik a nemzetet Trianon óta összetartani próbálják. Ez a harc ma is folytatódik.