Nézhet ki a fejéből Putyin és Zelenszkij: mutatjuk, mit értek el négy év háborúval

2022. február 24-e óta az orosz–ukrán háború nemcsak Ukrajna térképét, hanem a hadviselés ritmusát is átformálta. A konfliktus első heteiben gyors mozgások, nagy kockázatú manőverek és többtengelyű támadás jellemezte a harcot. Négy évvel később a front többnyire leragadt, miközben a mindennapi veszteségtermelés és a hátország elleni csapások intenzitása tartósan magas.

A villámkezdet kifulladt, majd jöttek az ukrán visszacsapások

Az invázió kezdetén Oroszország egyszerre több irányból nyomult előre: északról Kijev felé, keletről a Donbaszba, délről a Krím felől. A legmélyebb benyomulás idején, 2022 márciusában az orosz ellenőrzés nagyjából Ukrajna területének 27 százalékáig futott fel. A lendület azonban nem maradt tartós: 

A 2022-es fordulatok lényege, hogy a háború ekkor vált végleg kétarcúvá: a térképen már nem a gyors „nyilazások” domináltak, hanem az, hogy hol sikerül megtartani a logisztikát, és hol omlik össze egy védelmi vonal. 2023-tól a harc középpontja egyre inkább a Donbasz lett: hosszú hónapokig tartó, ember- és eszközigényes ütközetek döntöttek települések sorsáról. Ezt az időszakot jelképezi Szoledar és Bahmut elfoglalása, majd 2024-ben Avgyijivka elvesztése: 

Közben a front nem csak Ukrajnában kapott új dimenziót: 2024-ben ukrán erők meglepetésszerűen be tudtak hatolni Oroszország kurszki térségébe, ami azt jelezte, hogy a határ menti sáv sem zárt fal. Ez nem váltotta ki a térkép azonnali, nagy átrajzolását, de a háború földrajzi kiterjedéséről adott új üzenetet. 2025-ben a területi változások mértéke tovább zsugorodott. A nyereségek döntően Donyeck megyéhez kötődtek, és a legfontosabb csomópontok körül sűrűsödtek. Pokrovszk különösen beszédes példa lett: 

A kép ettől még nem egy „elsöprő” orosz előretörés: a nyereségek összességükben csekélyek Ukrajna méretéhez mérten, miközben Kijev több szakaszon képes volt stabilizálni a védelmet és visszanyomni kisebb egységeket.

Hol tart most az orosz–ukrán háború frontvonala?

A negyedik évforduló környékén a kiindulópont továbbra is az, hogy Oroszország Ukrajna területének nagyjából ötödét tartja ellenőrzés alatt. A frontvonal nem omlott össze, de nem is fagyott be: az elmozdulások többnyire korlátozottak, miközben a harc sűrűsége és a bevetett eszközök száma magas. Több tengelyen zajlanak támadások, beszivárgások, ellenlökések és dróncsapások, gyakran úgy, hogy a terep tényleges ellenőrzése nem változik.

A 2026. február 20–23. közötti értékelések alapján az Institute for the Study of War (ISW) részletesen szétválasztja az orosz állításokat és a vizuálisan megerősített mozgásokat. Ez azért lényeges, mert az orosz vezérkar 2026 elejére több száz négyzetkilométeres és több tucat települést érintő előrenyomulásról beszél, miközben az ISW csak ennek egy részét tudja alátámasztani nyílt forrású bizonyítékokkal. A különbség jól mutatja: a kommunikációs térben zajló „győzelmi narratíva” nem azonos a frontvonal tényleges alakulásával.

• Szumi térsége (északi határ):
  Az orosz erők továbbra is támadják a határ menti településeket, „biztonsági övezet” kialakítására hivatkozva. Az ISW ugyanakkor nem rögzített megerősített, jelentős előrenyomulást. A harc itt inkább nyomásgyakorlás és kisebb falvak körüli mozgás, mintsem mély betörés. Az orosz hivatalos területfoglalási számok az elemzés szerint túlzók.
• Észak-Harkiv megye:
  A cél továbbra is az ukrán erők visszaszorítása a határtól és Harkiv város fenyegetése. Február végén több támadás zajlott Vovcsanszk és környéke irányában, de igazolt területnyereség nélkül. Az orosz taktika itt jellemzően kis rohamcsoportokra és dróncsapásokra épül. A frontvonal lényegében stabil.
• Kupjanszk–Oszkil irány:
  Az orosz hadvezetés célja az Oszkil folyón való átkelés és nyugati irányú előretörés, de áttörésről nincs szó. Mindkét fél hajtott végre kisebb előrenyomulásokat, a városon belül az orosz jelenlét korlátozott. Több beszivárgási kísérlet történt, amelyek nem változtatták meg érdemben a frontot. A folyóvonal és a dróntevékenység erősen korlátozza a mozgást.
• Lyman–Szlovjanszk térsége (Donyeck megye északi része):
  Itt látszik a legnagyobb orosz erőkoncentráció. Az ISW szerint történt néhány megerősített előrenyomulás Zakitne és Kryva Luka térségében, és harc folyik Kalenykyért. A cél Lyman megkerülése és Szlovjanszk északi fenyegetése lehet. Ugyanakkor az előrehaladás fokozatos, nem áttörésszerű.
• Kostyantynivka–Pokrovszk térsége:
  Folyamatos orosz támadások zajlanak, részben siklóbombák és drónok támogatásával. Az ISW rögzített korlátozott előrenyomulást egyes szakaszokon, de több helyen csak beszivárgási művelet történt. Az ukrán védelem több ponton stabilizálta a vonalat. A térség továbbra is az egyik legaktívabb donyecki szektor.
• Zaporizzsja és a déli tengely:
  A déli front hullámzó képet mutat: az elmúlt hetekben az ISW több ukrán előrenyomulást rögzített Huljajpole és az adminisztratív határ térségében. A frontvonal több helyen „porózus”, a pozíciók nem mindenhol alkotnak összefüggő rendszert. Orosz részről intenzív légicsapások és dróntámadások jellemzőek. Stratégiai áttörés egyik oldalon sincs.
• Herszon iránya:
  Szárazföldi nagy művelet nem zajlik, a front formálisan stabil. A harc inkább drón- és tüzérségi párbaj formájában jelenik meg a Dnyeper két partja között. Mindkét fél célzott csapásokat mér a túlparti logisztikai pontokra. A térség alacsonyabb intenzitású, de továbbra is aktív.

2026 februárjának végén nincs döntő irány, ahol a front látványosan elmozdulna. A legnagyobb nyomás Donyeck megye északi részén érzékelhető, míg délen ukrán ellenmozgások is láthatók. A frontvonal összességében lassan változik, de a harc intenzitása magas maradt.

Miért ragadt le a front? A drónok által kikényszerített óvatosság

A front lassú mozgásának egyik kulcsa, hogy a mozgástér beszűkült. A Reuters helyszíni anyaga szerint a kis, de halálos FPV-drónok mindennapossá tették a „láthatatlan tüzérséget”: 

A riportban megszólaló ukrán harckocsizó, Valentin Bohdanov így fogalmazott: 

Ugyanitt a „Marine” hívónevű drónvadász azt mondta: 

Ezek a mondatok jól érzékeltetik, miért vált ritkábbá a látványos manőverezés, és miért került előtérbe a kisebb gyalogsági roham, a rejtett mozgás, a folyamatos felderítés és a precíziós csapások alkalmazása.

A frontvonal állása önmagában nem adja ki a háború egészét, mert a hátországot érő támadások is a hadműveleti célok részei. Az ISW február 22-i helyzetértékelése például egy nagyszabású, kombinált csapássorozatról ír február 21–22 éjjelén: több száz drón és rakéta indult, és az ukrán értékelések szerint a célok között megjelentek a vasúti infrastruktúra és a vízellátás elemei is, a korábbi, energiarendszer-központú mintázat mellett. Ez a logika illeszkedik ahhoz, hogy a fronton elért centik mögött sokszor a szállítási útvonalak és a városok működőképessége a valódi tét.

A negyedik évfordulón az orosz–ukrán háború összképe egyszerre statikus és dinamikus. Statikus, mert a frontvonal sok helyen csak kismértékben tolódik. Dinamikus, mert a súlypontok folyamatosan „izzanak”: Donyeck térsége (különösen a Lyman–Szlovjanszk előtere és a nagyvárosi öv felé vezető utak), Kupjanszk környéke, illetve Zaporizzsja iránya. A következő időszak kérdése az, hogy ezek közül hol tud bármelyik fél tartósan olyan helyzetet teremteni, amely már nem csak településnevek, hanem műveleti lehetőségek szintjén is elmozdítja a frontot.

Nyitókép: YASUYOSHI CHIBA / AFP