Ellentámadás helyett inkább illúzió – osztrák ezredes leplezte le az ukrán „sikereket”

2026. február 22. 09:46

Markus Reisner szerint a nyugati média irreális képet fest az ukrajnai háború alakulásáról.

2026. február 22. 09:46
null

Miközben a nyugati sajtó már ukrajnai ellentámadásról, és – immár sokadjára – a háború fordulópontjáról ír, addig a frontvonalon a valóság egészen más képet mutat. Markus Reisner ezredes, a Bundesheer katonai elemzője a Berliner Zeitungnak adott interjújában jóval reálisabb képet festett. Reisner kifejezetten kételkedik abban, hogy az elmúlt napok ukrán akciói tartós sikert hoznak-e, illetve hogy van-e értelmük a jelenlegi helyzetben.  

Szerinte a média sokszor túlzóan, túloptimistán tálalja a kisebb ukrán előrenyomulásokat, miközben nem vesz tudomást arról, hogy a Donbász keleti részén Oroszország jelentős területnyereségeket ér el, és folyamatosan nyomul előre.

A katonai elemző elmondta, hogy az ukrán előretörések Zaporizzsja térségében részben abból adódtak, hogy az orosz erők Starlink-kapcsolata átmenetileg kiesett, ez azonban korántsem okozott teljes kommunikációs összeomlást, ahogy azt sokan sugallják.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz tüzérség azóta intenzíven lövi az átkelő ukrán csapatokat és a kulcspontokat, így az utánpótlás és a pozíciók megtartása nagyon nehézkes. Reisner erősen megkérdőjelezte a mostani ukrán lépéseket;

szerinte az ukrán hadvezetés jelenlegi taktikája pazarolja az erőforrásokat: kisebb, látványos sikereket próbálnak elérni, amelyeket nem tudnak hosszú távon megtartani.

Az elemző arról is beszélt, hogy nem véletlen az ukránok időzítése: a mostani harci cselekményekkel a müncheni biztonságpolitikai fórumot, valamint a genfi orosz-ukrán tárgyalásokat akarták befolyásolni, de hosszabb távon valójában csak az erőforrásait pazarolja az ukrán hadsereg. 

A katonai szakértő elmondta azt is, hogy a Donbászban eközben súlyos ukrán veszteségek és visszavonulások zajlanak:

  • a Kreminna melletti erdőterület már hónapokkal korábban elesett, minimális nyugati figyelem mellett. 
  • Szeverszk decemberben orosz kézre került – ez kulcsfontosságú ukrán támaszpont volt a keleti fronton. 
  • Azóta az orosz erők nyugat felé nyomulnak, és Kosztjantinivka (Kostyantynivka) már ostrom alatt áll, az orosz csapatok betörtek a városba.
  • A következő logikus célpontok Reisner szerint Szlovjanszk és Kramatorszk lennének.

Ezekről a fejleményekről a nyugati sajtó alig számol be, miközben minden kisebb ukrán előrelépésből „nagy sikert” vagy „fordulópontot” kreál.

Nyitókép forrása: Anatolii Stepanov / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv

Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Averti
2026. február 23. 09:52
Aki kiváncsi arra, hogy mi történik az ukrán fronton, annak ajánlom 'AMK Mapping' csatornát az X-en. (Új-zélandi katonai blogger). Az X-et meg amúgy is ajánlom, csak meg kell találni a komolyabban vehető csatornákat.
Válasz erre
0
0
Averti
2026. február 23. 09:45
PR-húzás. Mint mindig. Értelme nincs. Újabb ezrek halnak meg a fronton. De legalább Zelenszkij addig is hatalomban marad és kap még néhány milliárdot.
Válasz erre
0
0
Süsüke
2026. február 23. 07:20
Valós hírek itt érhetők el: magyarbtamas.com
Válasz erre
0
0
Süsüke
2026. február 23. 07:16
Irreális képet?! Folyamatosan hazudnak! Sajnos a magyar média nagy része is átvette ezt a stílust!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!