Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: így áll most a Fidesz és a Tisza Párt

Továbbra is zajlik a közvélemény-kutatások „háborúja”, utánajártunk, mekkora a valós különbség a Fidesz és a Tisza között.

Nemzetközi közbenjárással jött létre az ideiglenes fegyvernyugvás, de ez még nem az, amire mindenki vár.

Helyi tűzszünetben állapodott meg pénteken Ukrajna és Oroszország – írja az The Moscow Times az AFP információira hivatkozva.
A megállapodás célja, hogy a zaporizzsjai atomerőmű utolsó, még épen maradt, de megrongálódott villamosvezetékét meg tudják javítani a szakemberek. A fegyvernyugvás a Nemzeti Atomenergia Ügynökség közvetítésével jött létre. Rafael Grossi, a szervezet vezetője a NAÜ nélkülözhetetlen szerepét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a napokban több támadás is történt a létesítmény közelében.

Zaporizzsja Európa legnagyobb atomerőműve, amelyet 2022 márciusa óta az orosz erők tartanak megszállva. A Dnyeper folyón fekvő hat reaktort a megszállás óta leállították. A telephelynek azonban továbbra is szüksége van áramra a hűtési és biztonsági rendszerek fenntartásához. Oroszország és Ukrajna többször is azzal vádolta egymást, hogy a telephely megtámadásával nukleáris katasztrófát kockáztatnak.
Nyitókép: Andrej Rubcov / TASS