Beleköpött a levesbe Zelenszkij: tényleg miatta fulladhat kudarcba a béketárgyalás
Hivatalosan is bejelentették, hogy még választásokat sem akarnak tartani Ukrajnában.

Egyre borzalmasabb a helyzet.

Az orosz hadsereg összesen 372 támadóeszközt vetett be létfontosságú ukrajnai infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a rakéták és drónok több mint 90 százalékát az ukrán légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásnak egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak, a fővárosban több energetikai objektumban komoly károk keletkeztek – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem a 34 különböző típusú rakétából 27-et, a 339 drónból pedig 315-öt megsemmisített,

azonban 11 helyszínen 5 rakéta és 24 drón célba talált, 12 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat
– jelentette a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. A fennmaradó két rakétával kapcsolatos információt még vizsgálják. A hivatalos közlemény szerint a támadás fő célterülete Kijev és környéke volt.
Január 20-ra virradóan az orosz hadsereg ismét ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet, több mint 5600 lakóház fűtés nélkül maradt,
a főváros egy részén megszűnt a vízszolgáltatás, és áramkimaradások tapasztalhatók – jelentette Vitalij Klicsko polgármester Telegram-bejegyzése nyomán az Unian hírügynökség. A kijevi rendőrség jelentése szerint egy robbanáshullám megrongált egy többszintes lakóházat a Dnyiprovszkij kerületben, egy ember megsebesült.
Kijev megyében egy ember meghalt az éjszakai légitámadásban, két benzinkút pedig megrongálódott – tette közzé Mikola Kalasnyik katonai kormányzó a Telegramon.
Kedd reggel az orosz csapatok polgári infrastrukturális létesítményeket támadtak Odessza megyében, Csornomorszk városában dróncsapás ért egy többemeletes lakóházat – közölték ukrán hírforrások Oleh Kiper katonai kormányzó hivatalos Telegram-csatornájára hivatkozva. Az Odesszai járásból egy energetikai infrastrukturális létesítményben keletkezett károkat jelentettek, az előzetes információk szerint a támadás nem követelt áldozatokat.
Ezt is ajánljuk a témában
Hivatalosan is bejelentették, hogy még választásokat sem akarnak tartani Ukrajnában.

(MTI)
Nyitókép: Mikhail METZEL / POOL / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
