Kezdhet aggódni az EPP: Orbán Viktor szövetségese szerint fényes jövő áll a patrióták előtt!
2026. január 18. 19:05
Andrej Babis hosszú távra tervez a patriótákkal.
2026. január 18. 19:05
3 p
2
0
3
Mentés
Andrej Babiš, cseh miniszterelnök a Maxima legutóbbi adásában részletesen beszélt arról, miért és hogyan váltott politikai családot az Európai Parlamentben. Mint mondta, az ANO 2014-ben – kormányra kerülése után – szinte teljesen ismeretlenül indult az európai színtéren, így csatlakoztak az akkori ALDE-hoz, majd a Renew Europe liberális frakciójához, annak ellenére, hogy nézeteik és orientációjuk sosem egyezett teljesen.
A döntés mögött praktikus okok álltak: „A csoport tagjai mind franciául beszéltek. Ott volt a francia elnök, Xavier Bettel, Luxemburg korábbi miniszterelnöke, illetve a belgák is. Tehát ez egy francia nyelvű csoportosulás volt, és én kiválóan beszélek franciául, sokkal jobban, mint angolul.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Tepernie kell Magyar Péternek: bajba kerülhet, ha nem jönnek az eredmények
Úgyhogy számomra ez kellemes volt, hogy megbeszélhettem velük a dolgokat”
– idézte fel Babiš.
Ugyanakkor már ekkor fontos volt számára a V4-országok kapcsolata, ami hosszú távon meghatározóvá vált. A fordulópont 2024-ben jött el, a európai parlamenti választások után: az ANO nem tudta tovább képviselni programját a liberális csoportban, különösen az illegális migráció kérdésében.
A tavalyi választásokat követően nem volt lehetséges tovább maradni ebben a politikai csoportban, hiszen láttuk az illegális migráció hatását Európában, és ez a programunk ellen volt. Tehát végül elhagytuk és csatlakoztunk Orbán Viktor projektjéhez”
– fogalmazott egyértelműen Babiš.
A cseh miniszterelnök optimista a frakció jövőjével kapcsolatban: „A Patrióták Európáért előtt rendkívül fényes jövő áll. A következő európai parlamenti választások alkalmával sokkal jobbak lesznek az eredmények. (...) Majd meglátjuk, de én magam optimista vagyok.”
Csehországnak követnie kell „a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország” – jelentette ki a Maximának adott, első nemzetközi interjújában Andrej Babis.
Csehországnak követnie kell „a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország” – jelentette ki a Maximának adott, első nemzetközi interjújában Andrej Babis.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 3 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cirmos
2026. január 18. 19:58
a "patrióták" elkezdtek összeugrani donald trump miatt.
Válasz erre
0
0
galancza-2
2026. január 18. 19:51
Hajrá Babos András!
Éljen Orbán Viktor!
Válasz erre
1
0
gyzoltan-2
2026. január 18. 19:15
"Kezdhet aggódni az EPP: Orbán Viktor szövetségese szerint fényes jövő áll a patrióták előtt!
Andrej Babis hosszú távra tervez a patriótákkal."
Reménykedni lehet, még nem tiltott..!
Amennyiben a "patrióták" nem érnek el, nagyon rövid időn belül áttörést, úgy az események, a háborús események túllépnek rajtuk, rajtunk..!
-ez most egy versenyfutás az idővel, az eseményekkel, és nem vagyok benne biztos, hogy nem az emberiség áll vesztésre!
-hja, az ezer évek tapasztalata, rutinja, elhívatott folytonossága...
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!