Trianon árnyéka: támadják a magyar keresztény örökséget Nagyváradon
Újabb államosítási kísérlet: ki akarja lakoltatni a váradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát nyílt levélben fordult Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyvárad polgármesterének és önkormányzatának legújabb lépése – egy bírósági per indítása kvázi kilakoltatás céljából – reakciót váltott ki Fejes Rudolf Anzelm premontrei főapátban, aki nyílt levélben tiltakozott – tájékoztat a Krónika.ro.
Mint a portál cikkéből kiderült: miközben az apátot hivatalosan „jogcím nélküli betolakodónak” nevezik egyházfői méltósága ellenére, pár nappal később hivatalos levélben teljes névvel és kanonikus titulussal szólítják meg.

„Ez a két dokumentum önmagában világossá teszi azt az ellentmondást, amely nem csupán jogi természetű, hanem mélyen erkölcsi természetű is. Hogyan lehetséges, hogy július 17-én az önkormányzat hivatalosan perel engem, mint ismeretlen betolakodót, majd alig tizenegy nappal később hivatalos levélben pontosan megnevezi nemcsak azt, hogy ki vagyok, hanem azt is, hogy hol van a kanonikus székhelyem?” – idézi a portál az apátot.
Fejes Rudolf békés párbeszédet sürgetett, elvetve a pereskedést és az ideológiai csatákat. „A kapum nyitva áll” – fogalmazott, jelezve, hogy kész az egyeztetésre.
Mint fogalmazott: „A kapum nyitva áll. Nem vagyok ellensége Önnek, ahogyan a rend sem az. Nem vagyok betolakodó, hanem élethosszig kinevezett prépost-prelátus, aki saját premontrei kanonoki házában él és szolgál – abban a megszentelt térben, amely templomként, rendházként és prelátusi rezidenciaként Istennek és az Egyháznak lett ünnepélyesen felszentelve.
Ez a hely res sacra, és res sacra manet res sacra: ami egyszer megszenteltetett, megszentelt is marad. Nem válhat politikai vagy gazdasági játszmák tárgyává”.
A portál teljes cikkét a témában itt olvashatja.
Ezt is ajánljuk a témában
Újabb államosítási kísérlet: ki akarja lakoltatni a váradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apátot a premontrei rendházból.

Nyitókép: Nagy Melinda / AFP