Nem vagyunk sokkal beljebb – Putyinék legalább olyan erővel kezdték nyomni a féket, mint a gázt

Augusztus 15-én megtörtént, amire mindenki várt – ki jeges rémülettel, ki optimizmussal telve: négy év után először találkozott az Egyesült Államok és Oroszország elnöke. Donald Trump az egykor orosz tulajdonú Alaszka legnépesebb városába, Anchorage-be, az Elmendorf–Richardson katonai támaszpontra hívta Vlagyimir Putyint, hogy közösen nagy lépést tegyenek az orosz–ukrán háború lezárása felé. Trump a találkozó előtt vegyes várakozásokat keltett: előrevetítette, hogy ez a személyes megbeszélés valójában csak egy következő tárgyalást van hivatva előkészíteni, azaz ott és akkor még nem fog véget érni a háború, ugyanakkor jelezte azt is, hogy a csúcs könnyen eredményezhet tűzszünetet, és

A nagy nap aztán jött és ment: a vezetők megérkeztek Alaszkába, Trump és Putyin az amerikai elnök limuzinjába szállva a repülőtértől a tárgyalási helyszínig beszélgettek csak négyszemközt, majd 3-3 formátumú megbeszélésre került sor az államfők, külügyminisztereik (Marco Rubio és Szergej Lavrov), valamint illetékes külpolitikai same­szaik (Steve Witkoff Oroszországért felelős elnöki különmegbízott és Jurij Usakov elnöki külügyi tanácsadó) részvételével, amit a védelmi miniszterekkel, valamint a gazdasági kormányzatokkal kiegészült plenáris formátumú tárgyalás követett. 

A Donald Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető 2019-ben Hanoiban rendezett második találkozójának fiaskóját, a tárgyalás értelmetlennek nyilvánítását és berekesztését sikerült elkerülni, azonban kézzelfogható eredmény nélkül ért véget az alaszkai csúcs.

az elnöki beszédek egyetlen igazán megjegyezhető mozzanata pedig az volt, amikor Vlagyi­mir Putyin a két szónoklatot követően megengedett magának egy gyors angol nyelvű kiszólást: „next time in Moscow”, azaz legközelebb Moszkvában, kissé zavaros választ csalva ki Trumpból. Az amerikai elnök érzékeltette, hogy nem volna ellenére egy oroszországi látogatás, de tisztában van a pr-kockázataival. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látványosan azzal a céllal érkezett a Fehér Házba, hogy kiköszörülje a február végi látogatásakor esett csorbát: öltözéke, egy fekete inggel viselt hosszú felöltő valahol félúton volt a megszokott katonai gyakorlója és a csúcspolitikusi öltöny­divat között, s bár ezúttal is tolmácsolás nélkül beszélt angolul, kínosan ügyelt arra, hogy a találkozó sajtónyilvános első perceiben még véletlenül se robbanjon fel semmi a vendéglátó és közötte. A házigazda egyetlen fontosabb be­jelentése ez alkalommal az volt, hogy partnerével készek egy háromoldalú Trump–Putyin–Zelenszkij-találkozón folytatni a béketeremtést. 

Az ukrán államfő kíséretében a Fehér Házba érkezett még az európai hajlandók koalíciójának színe-java: multilaterális megbeszélést tartott Trumppal és Zelenszkijjel Keir Starmer brit miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Alexander Stubb finn államfő, Mark Rutte NATO-főtitkár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az európai vezetők a találkozó sajtónyilvános első néhány percében szintén különösebb tartalommal nem terhelt hízelgéseket váltottak Trumppal,

A házigazda ebben az ügyben inkább hárított: elmagyarázta, hogy elnökségének első hat hónapja alatt hat háborút zárt le, és e rendezések egyikéhez sem volt szükség tűzszünetre, lehet tehát tűzszünet nélkül is békét teremteni. Az európaiak jelentős eredménye viszont, hogy Trump nyitottnak mutatkozott valamiféle együttműködésre az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kapcsán: ezt az európaiak projektjeként írta le, melyben hajlandó segédkezni. (Steve Witkoff elnöki különmegbízott a találkozó előtt robbantotta fel az internetet azon nyilatkozatával, mely szerint Vlagyimir Putyin „elfogadta”, hogy Ukrajna „NATO-szerű” biztonsági garanciákat kapjon.) 

E ponton azonban – a neki kedvező harctéri folyamatok nyomán – az orosz fél láthatóan legalább olyan erővel kezdte nyomni a féket, mint a gázt: rögtön egy nappal Trump, Zelenszkij és az európaiak találkozója után Szergej Lavrov az orosz televízióban „lépésről lépésre, fokozatosan, a szakértői szinten kezdve és aztán az összes szükséges lépcsőfokon végigmenve” létrejövő csúcsról beszélt. Az amerikai NBC-nek nyilatkozva később már azt mondta, hogy „Putyin kész találkozni Zelenszkijjel, amint a csúcstalálkozó napirendje összeállt, de a napirend még egyáltalán nem állt össze”. Előhúzta a tárgyalások halogatására leggyakrabban használt orosz kártyát is, mely szerint

(Zelenszkij elnöki ciklusa valóban lejárt, csakhogy az alkotmány szerint – és logisztikai megfontolásokkal is könnyen magyarázható módon – háború alatt nem lehet választást tartani.) 

A „kész napirend” kifejezés – mint azt Lavrov kifejtette – arra utal, hogy Moszkva nem a csúcstalálkozón szeretné kitárgyalni a háború befejezését, hanem előfeltételül szabja Ukrajna NATO-­perspektíváról való lemondását, a területi kérdések rendezését (lásd keretes írásunkat), illetve „az orosz nyelvet tiltó törvények eltörlését” – értsd minden valószínűség szerint:

Az ukránok és Donald Trump tehát hasonló csapdában van a háború lezárása kapcsán, mint Magyarország az uniós pénzek kapcsán: egy mindent átfogó, holisztikus meg­állapodást a sok külön-külön mozgó elem miatt rendkívül nehéz tető alá hozni, ám az erősebb fél részmegállapodások kötésére, részeredmények elérésére látványosan nem hajlandó. Itt tart most, augusztus utolsó hetében az orosz–­ukrán béke ügye: 

ám a béketeremtés gyümölcsére még az oroszokat is békére csábító rea­litások megszületéséig várni kell.

Nyitókép: Donald Trump, Volodimir Zelenszkij és az európai hatalmak vezetői a Fehér Házban
Fotó: AFP/Andrew Caballero-Reynolds