Meloni tisztelői szerint a miniszterelnök ügyesen vonta be és semlegesítette a szélsőjobboldali erőket a demokratikus folyamatba. „Mi vagyunk az új jobboldal” – nyilatkozta Meloni legfőbb politikai tanácsadója, Giovanbattista Fazzolari , aki szerint az Olaszország Testvérei párt mára már
„a jobboldali embereket képviseli, hazánk patriótáit, olyan embereket, akik mérsékeltek, függetlenül korábbi politikai hátterüktől”
– idézi a Time, ugyanakkor megemlíti a kritikus hangokat is.
Meloni ellen azt hozzák fel, hogy bár az utóbbi időben kezdett „mérséklődni”, Donald Trump hatalomra kerülésével visszasodródott a jobboldalra, és „előkészíti az utat a jobboldali szélsőségesek növekvő nemzetközi szövetségét, amely az európai liberalizmus megmaradását fenyegeti a háború után” – idézi a lap Nathalie Toccit, a bolognai Johns Hopkins School of Advanced International Studies professzorát.
Összegzésül a cikk írója azt állítja, „ezekből az ellentmondásokból Meloni újfajta nacionalizmust hozott létre”.