Németország hadra készül – tömegek csatlakoznak a Bundeswehrhez

2025. július 31. 21:08

A Bundeswehr létszáma körülbelül kétezerrel több, mint egy évvel korábban.

2025. július 31. 21:08
null

Jelentősen megélénkült az érdeklődés a német hadsereg iránt: a védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint 2025-ben 28 százalékkal többen csatlakoztak a Bundeswehrhez, mint az előző év azonos időszakában.

Az év elejétől július 21-ig 13 750 újoncot vettek fel a Bundeswehrbe – közölte a tárca. A Bundeswehr létszáma jelenleg 183 100 fő, ami körülbelül kétezerrel több, mint egy évvel korábban. 

Az önkéntes alapon bevonulók száma mintegy 15 százalékkal emelkedett, és 11 350-re nőtt.

A minisztérium a toborzás erősödését részben a célzott kommunikációs kampányoknak, részben a nemzetközi biztonsági helyzet miatti fokozott társadalmi aggodalomnak tulajdonítja. A kormány pozitív fejleményként értékeli a növekvő számokat.

Ezt is ajánljuk a témában

A tervek szerint a szövetségi kormány augusztus végén szavaz egy olyan törvénytervezetről, amely a katonai szolgálat rendszerének átalakítását célozza. Az új modell 2026 elején léphet életbe. Az átalakítás célja, hogy az önkéntességre építve, vonzóbb feltételekkel – például magasabb fizetéssel – évente akár 15 ezer új sorállományú katonát állítsanak szolgálatba.

(MTI)

***

Fotó: Odd ANDERSEN / AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
londonbaby
2025. augusztus 02. 14:58
szőke hajú, kék szemű, ja és szén fekete ... echte német hadsereg ... év poénja.. :)))))))
Válasz erre
0
0
Unknown
2025. augusztus 01. 19:07
Tömegek? Két ezerrel több mint egyéve! Még napi hat fős növekedés sincs. Egy év alatt hány migráns érkezett? Hatszázezer?
Válasz erre
0
0
Szuperszig
2025. augusztus 01. 18:58
Ki ellen is készülődnek a németek? Kit akarnak megtámadni?
Válasz erre
0
0
Robi54
2025. augusztus 01. 13:54
Szén fekete tiszta fajú árják,a német nép legjava.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!