„A biztonságunk másik nagyon fontos kérdése a migráció, amely Európát szintén fenyegeti, az emberek mindennapi életét, a társadalom kohézióit fenyegeti. A tavalyi EP választásokon is láttuk, hogy nagyon sok európai számára, többek között számomra is, egyik legfontosabb prioritás volt az Európába irányuló bevándorlás. Új megoldásokat kell ezen a területen is találnunk.
Az európai polgároknak joguk van biztonságban érezni magukat saját hazájukban. Ezért meg kell erősíteni külső határainkat”
– jelentette ki.
Hozzátette, hogy az Európába áramló migránsok számát csökkenteni kell, és a visszatérést meg kell könnyíteni, és hatékonyabbá is kell tenni.
A beszédben kiemelt kihívásnak nevezte a klímaváltozást is, különösen amiatt, hogy migrációs válságot idézhet elő, valamint a technológiai fejlődést.