A tárgyalások folytatásának lehetséges időpontját a június 22-t követő napokban nevezte meg.
„Szerintünk nem mi kezdtük a katonai műveleteket Ukrajnában, hanem megpróbáljuk befejezni őket. Az ukrán vezetés maga kezdte a háborút a saját területén, nehéz haditechnikai eszközökkel és légierővel, de erre ma senki sem akar emlékezni” – mondta. Leszögezte: Moszkva nem engedheti meg, hogy Ukrajnában olyan fegyveres erők legyenek, amelyek fenyegetik Oroszországot és népét. Putyin szerint az orosz hadsereg stratégiai offenzívát indított a front egész hosszán, Ukrajna harctéri veszteségei pedig meghaladják a kényszermozgósítás szintjét.
Kérdésre válaszolva kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Németország közvetítő lehetne az ukrajnai konfliktusban. „A közvetítőnek semlegesnek kell lennie” – mondta Putyin, hozzátéve, hogy Oroszország Ukrajnát támogató félként tekint Németországra, egyes esetekben pedig olyan országként, amely a harci cselekmények társ-részvevőjére. Mindemellett kifejezte nyitottságát, hogy fogadja az új német kancellár, Friedrich Merz telefonhívását.
Emlékeztetett rá, hogy a kapcsolatokat Moszkvával az európai országok szakították meg, amelyek célként tűzték ki, hogy Oroszország stratégiai vereséget szenvedjen a harctéren, ezért nekik kell lépéseket kell tenniük a viszony helyreállítása érdekében. Hangot adott álláspontjának, miszerint Ukrajna német Taurus cirkáló rakétákkal való ellátása nem fogja megváltoztatni a „különleges hadművelet” menetét, de elrontja, „véglegesen eltemeti” Oroszország és Németország kapcsolatait. Kijelentette, hogy az ukrán hadsereg német segítség nélkül képtelen lenne bevetni a Taurusokat.
Vlagyimir Putyin egyetértését fejezte ki Donald Trump amerikai elnökkel abban, hogy ha ő lett volna az Egyesült Államok elnöke az előző ciklusban, a háború nem kezdődött volna el. Hasznosnak nevezte egy orosz-amerikai csúcs megrendezését, megjegyezve, hogy egy ilyen találkozót alaposan elő kell készíteni. Nagy előnynek értékelte, hogy Trump üzletember, mert „mindent számításba vesz”, ami vonatkozik az Oroszországgal kapcsolatos lépéseire is. Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg Oroszország és az Egyesült Államok közötti áruforgalom az elmúlt évben megnőtt, addig Oroszország és Európa viszonylatában csökkent.