Meglepő: a NATO-főtitkár azért dicséri a tagállamokat, hogy sikerült felzárkózniuk a magyarokhoz

2025. június 18. 20:02

Mark Rutte szerint egy nagyon fontos célt ér el hamarosan minden tagállam, amit hazánk már rég teljesített.

2025. június 18. 20:02

Mark Rutte, a NATO vezetője a keddi G7-es csúcstalálkozón büszkén beszélt arról, hogy 2025-ben a NATO összes tagállama eléri a katonai szövetség által előírt védelmi kiadásra fordított célösszeget, vagyis a GDP 2 százalékát – számolt be az Euractiv. A hónap elején Kanada és Portugália volt a két utolsó ország, amely bejelentette, terveik szerint idén megvalósítják a célkitűzést, amelyről több mint egy évtizede született megállapodás a szervezet tagjai közt. 

Épp időben, hiszen a jövő héten Hágában esedékes NATO-csúcstalálkozón valószínűleg arról születik majd megállapodás, hogy a 2 százalékos határt 5 százalékra emeljék.

A NATO-szövetségesek 2014-ben állapodtak meg a 2 százalékos célkitűzésről az Egyesült Államok kezdeményezésére, ám a tényleges lépésekre csak azután került sor, hogy Oroszország teljeskörű inváziót indított Ukrajna ellen.

Tavaly a 32 szövetséges közül 22 teljesítette a 2 százalékos célt. Horvátország, Montenegró, Olaszország, Portugália, Kanada, Szlovénia, Luxemburg, Belgium és Spanyolország nem tudta megvalósítani. Izland, a NATO alapító tagja, amely nem rendelkezik állandó hadsereggel, mentesül a szabály alól. Magyarország már 2023-ban azok között – az akkor még kisebbségben lévő – tagállamok között volt, amelyeknek sikerült teljesítenie a vállalást.

Nyitókép: SIMON WOHLFAHRT / AFP

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2025. június 18. 23:33
Rutte úr, jó az irány! Lehet másban is Magyarországot követni! (George Soros és szivarozó barátai őszinte bánatára.)
csapláros
2025. június 18. 21:50 Szerkesztve
Két apró bibi van a hírrel: a főtitkár egy kurva szóval nem nevesítette Magyarországot. Le sem szarta, mert ő csak az elmaradókra koncentrál. A másik, könnyű úgy a mellünket verni a 2 %-ról, amikor a NULLÁRÓL kell valamit bazseválnunk az ELLENSÉGEINK, azaz Brüsszel és az ukránok fokozódó nyomása, plusz még a szomszédaink (még a tótok is ! ha... nemcsak az oláhok és a lengyelek) ész nélküli fegyverkezése mellett... Ha a felfegyverkezettség különféle mutatóit (mondjuk csak a népességarányos mutatóit, pl. 1 főre jutó csúzlik, tankok, stb. száma, a hadiipari kapacitásunk ebben-abban, a hadiipar súlya a nemzetgazdaságon belül, stb.) vennénk alapul, akkor is kiderülne a disznóság, hogy le vagyunk maradva, mint a borravaló, a kétségtelenül látványos fejlődés, illetve propaganda ellenére...
grrrgo2
2025. június 18. 21:34
A nagy szart kell 5% ! Ez volt a IIVH előtt is! Elindult a felfegyverkezés (Jobbról is, balról is.) Aztán meg olyan lesz mint a Csehov puskája! Ha ülünk rajta azon a sok kib. fegyveren akkor pár év múlva csak elvaulnak. Mégis csak jó lenne elpuffogtatni belőle néhányat. KÖSZÖNJÜK, NEM KÉRÜNK BELŐLE! Jó legyen 3%. DE NEM AKARUNK 5%-ot! Arra ott van az USA, meg az É-Korea.
Zuzmorc
2025. június 18. 21:02
Éljen Szent Orbán Viktor Úr és a Fidesz-KDNP és a NER!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!