Szent Péter örökösei: Ki lesz a következő? Tényleg Erdő Péter lehet a befutó?

Konklávé, azaz „kulccsal”, avagy „kulcsra zárva”: a bíborosok zárt tanácskozása a következő, 267. pápa személyéről, ahonnan semmi sem szivárog ki – valószínűleg ez zajlik, amikor az olvasó kézhez kapja ezt a lapszámot. A konklávé kezdetét május 7-ére, szerdára tűzték ki. 2013-ban, amikor Ferencet, és 2005-ben, amikor XVI. Benedeket megválasztották, a második napon már volt eredmény. A 20. század elejétől napjainkig a leghosszabb konklávék is csak öt napot vettek igénybe, 1903-ban és 1922-ben, egyébként két-három nap a „divat”. Szóval lehet, hogy lapunk megjelenése napjának délutánján vagy estéjén az olvasó már azt is tudja, ki lett Krisztus új helytartója. 

Az esemény a Pro eligendo pontifice (a pápa megválasztásáért) szentmisével kezdődik, amit a bíborosi kar dékánja, Giovanni Battista Re mutat be. Kilencvenegy évesen azonban ő már nem vehet részt a konklávén. A pápa tanácsadó testülete, 

A bíborosok választhatnak a jelen nem lévők közül is. VI. Pál 1975-ben 120-ra emelte fel a választó bíborosok létszámát. Az előző két alkalommal, 2005-ben és 2013-ban 115-en vonultak be a Szixtusz-kápolnába. Ferenc pápa bíborosi kinevezéseivel túllépte a 120 fős keretet, amit pápaként megtehetett. E cikk írásakor 130 résztvevőről tudni. A 135 választókorú bíborosból 4-en visszamondták a részvételt, emellett a pénzügyi machinációi miatt az egyházfő által bíborosi tisztségétől megfosztott Giovanni Angelo Becciu sem vesz részt – ez sokáig bizonytalan volt.

Ki lehet pápa?

Elméletileg egyébként minden megkeresztelt férfi lehet pápa, ha megválasztása után pappá és püspökké szentelik. Utoljára XVI. Gergely volt olyan, aki 1831-es megválasztásakor nem volt püspök, csak pap – viszont bíborosnak bíboros volt. A bíborosi pápaválasztás késő középkori fejlemény. A római népet az 1139-es lateráni zsinat zárta ki a választásból a könnyű befolyásolhatósága miatt. Eredetileg a római klérus tagjaiból választottak a nép részvételével, és a Róma környéki püspökök szentelték fel az illetőt püspöknek. II. Miklós 1058-as In nomine Domini bullája óta csak a bíborosok választanak, de ez elvileg követi az eredeti modellt, hiszen a bíborosok legalábbis formálisan a római papság tagjai, ezért is van Rómában címtemplomuk. Azóta csak hat pápa volt, aki nem a bíborosi kollégiumból került ki: IV. Orbán, X. Gergely, Szent V. Celesztin, V. Kelemen, V. Orbán és VI. Orbán.

A pápa kifejezés egyszerűen apát jelent. A görög pappasz szóból származik, ami Görögországban még mindig használatos a parókusokra. A latin egyházban a 3. századtól alkalmazták a püspökök, nemcsak Rómáé, hanem a többi is. A 8. századtól a római püspökök a hivatalos dokumentumokban is használják magukra, a 11. században VII. Gergely rendelte el, hogy a pápa kifejezést csak a római püspök használhatja, senki más. A keleti ortodoxiában Alexandria pátriárkáját a mai napig pápának nevezik.

A konklávén az első nap egy szavazás van, a továbbiakon délelőtt és délután is kettő. A szükséges minősített többség most 87 szavazatot jelent, de harminc forduló elteltével, a konklávé tizenegyedik napján már csak a két legtöbb voksot kapó jelölt közül lehet választani, s ők ekkor már nem szavazhatnak. A kétharmados szabályt III. Sándor pápa vezette be 1179-ben, eltörölve az egyhangúság követelményét, ami lehetetlenül hosszúra nyújtotta a pápaválasztásokat. A procedúrák hosszadalmassága miatt 1241-től bezárják a bíborosokat – erre utal az összejövetel ma használt neve, a konklávé. Évszázadokkal később Szent II. János Pál 1996-os, a pápaválasztás rendjét újraszabályozó rendelkezése a harmincadik forduló után engedélyezte a sima többséget, de 

Uralkodói vétójog és ellenpápák

A leghosszabb konklávét 1268 novembere és 1271 szeptembere között tartották Viterbóban, hogy megválasszák a francia IV. Kelemen utódját, és részt vett rajta az első magyar bíboros, Báncsa István is. Hosszú volt továbbá az 1264–1265-ös, az 1281–1282-es, az 1292–1294-es, az 1304–1305-ös, az 1314–1316-os és az 1740-ben fél évig ülésező konklávé.

1274-től ott kellett összegyűlni választani, ahol az előző egyházfő meghalt. Huszonegy pápaválasztást tartottak Rómán kívül, az utolsó előttit 1417-ben Konstanzban, az utolsót jóval később, 1799–1800-ban Velencében. 1455 óta pedig öt kivételével minden konklávé az Apostoli Palotában zajlott le. Három választás költözött ülésezés közben: az 1268–1271-es, az 1292–1294-es és az 1314–1316-os.

A 16. századtól informálisan rögzült az uralkodói vétójog, amit egy-egy koronabíboros jelenthetett be, jelezvén, hogy királya vagy császára nem támogatja valamely bíboros megválasztását. Ezt az egyházi kánonjog sosem ismerte el, de politikai realitásként sokáig elfogadták a pápaválasztók. Utoljára Ferenc József vétózott 1903-ban: Jan Puzyna krakkói érsek jelentette be, hogy a császár megvétózza Mariano Rampolla bíboros esetleges megválasztását. Az ekkor a pápai trónra emelt 

Tulajdonképpen a bíborosi kar is azért vált a kora újkorban dominánsan itáliaivá, mert az abszolutizmus idején az uralkodók maguk alá gyűrték a helyi egyházak irányítását, és a pápák, tartván a külső befolyástól, egyre kevésbé mertek Itálián kívüli bíborosokat kinevezni. Ez csak a 20. században változott. A bíborosi kar a középkorban jellemzően 20–40 fős volt, és az utóbbi évtizedekben duzzadt fel jelentősen.

A történelem negyvenkét ellenpápát tart számon a modern olvasat szerint. Az első, Natáliusz történelmisége vitatott, mindenesetre ha létezett, kibékült a legitim Zefirinnel. A második ellenpápa, Szent Hippolit történelmisége nem vitatott, ő három legitim pápával, I. Kallixtusszal, I. Orbánnal és Szent Pontiánusszal  is szemben állt, utóbbival viszont kibékült, és később még szentté is avatták. Az utolsó ellenpápa, V. Félix a nagy nyugati egyházszakadás idején élt. A kortársak számára sem mindig volt világos, hogy ki legitim és ki ellenpápa, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nem pontosan azt gondolták erről, amit az utókor. A későbbi nemzedékek végig tudták gondolni a teológiailag és kánonjogilag fontos szempontokat, amire a kortársaknak nem mindig volt módjuk, főleg az avignoni pápát és a római pápát támogatók közt keletkező, később elmélyülő nagy nyugati szkizma idején. Az utókor a rómaiakat tekinti legitimnek, azaz a legitim avignoni pápák sora 1378-cal megszakad. A szakadás időszakában nyolc ember töltötte be a pápai és ellenpápai tisztségeket. A szkizmának Luxemburgi Zsigmond királyunk erőfeszítései, az általa megszervezett 1414–1418-as konstanzi zsinat vetett véget V. Márton trónra emelésével.

Az előző két konklávé és a papabilék

XVI. Benedek pápa 2013. február 11-én bejelentett és 28-án életbe lépő lemondása után a március 12–13-án tartott konklávé az ötödik szavazási körben járt sikerrel. A legfiatalabb bíboros az 52 éves Erdő Péter volt a választók közül. A 185 bíborosól 117 volt választó, de csak 115-en voltak a Szixtusz-kápolnában. Ferenc pápát 2013. március 19-én iktatták be hivatalába, és április 7-én foglalta el római püspöki székét. Rainer Maria Woelki német bíboros azt nyilatkozta, hogy 

utóbbi megválasztását főként a saját magát „Sankt Gallen-i maffiának” nevező szabadelvű főpapi csoport szorgalmazta.

Az előző kétszáz év tizennégy pápájából hét volt papabile, azaz esélyesnek tartott és hét meglepetésjelölt. Legalább nyolc nagyon esélyes papabile nem lett egyházfő. 

XVI. Benedek és Ferenc viszont papabile volt. Előző számunkban felsoroltuk a mostani papabiléket. Az elsődleges szempont nem a földrajz, hanem a kvalitások és az érdemek, és adott esetben fontosak lehetnek a hatalmi kompromisszumok is.

A szavazólapokat a kápolna hátsó sarkában lévő kályhában elégetik. Ha nincs eredmény, fekete füstöt kreálnak. Ha van, fehér füst száll fel, és idővel meg­jelenik a Szent Péter-bazilika balkonján a bíborosi kar protodékánja (a bíborosi testület diakónusi rendjének legrégebbi tagja), Dominique Mamberti francia bíboros, hogy bejelentse: „Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam! Eminentissimum ac reverendissimum dominum, dominum [keresztnév] Sanctæ Romanæ Ecclesiæ cardinalem [vezetéknév], qui sibi nomen imposuit [pápai név].” Magyarul: „Nagy örömhírt mondok nektek: van pápánk! Őeminenciája és őméltósága [keresztnév] úr, a Szent Római Egyház [vezetéknév] kardinálisa, aki a [pápai név] nevet választotta magának.”

***

Kik az esélyesek?

Ferenc-hű vatikáni diplomata, afrikai konzervatív, Fülöp-szigeteki liberális, szentföldi ferences.

A 70 éves, olasz Pietro Parolin az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb pápaesélyes bíboros, már csak államtitkári pozíciójából és ennélfogva tapasztalatából kifolyólag is, hiszen az egyházfő utáni legfontosabb tisztséget tölti be. Öreg róka diplomata, nem sokat beszél elképzeléseiről, pragmatikusnak tartják, aki továbbvinné a ferenci reformokat, csak óvatosabb kivitelben. Ferenc pápasága alatt igyekezett védeni a Római Kúria szokásait és hagyományait. Egész életében a Vatikán diplomáciai szolgálatán dolgozott. Diplomáciai megközelítése hasonlatos példaképéhez, Agostino Casaroliéhoz, aki XII. Piusz kommunizmussal ellenséges hozzáállását egyfajta vatikáni „ostpolitikra”, a párbeszéd politikájára váltotta fel, ami máig ellentmondásos. Parolin Kínával szemben is „enyhülősebb” politikát folytat. Támogatja őt a befolyásos Szent Egyed-közösség, amely közel áll az olasz politika mérsékelt baloldalához. Kritikusai szerint ideologikus pragmatista, támogatói szerint idealista, aki Ferenc örökségét vinné tovább nyugalmasabb módon.

A 79 éves guineai bíboros, Robert Sarah, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció volt prefektusa a konzervatív afrikai egyház egyik vezetője. Elutasítja az egalitarizmust, a marxizmust, a szélsőséges iszlámot és a genderideológiát apokaliptikus szörnyeknek tartja, sőt utóbbit totalitárius rémálomnak is nevezte. Kritizálja a felvilágosodás és a protestantizmus szellemét is. 34 évesen lett püspök, a legfiatalabbként a világon. Megtapasztalta a marxista rezsimet, amikor a diktátor Sékou Ahmad Touré alatt volt Conakry püspöke. Jó vezetőnek tartják, sokat utazik és sokat ír. 2020-ban közösen jegyzett egy könyvet XVI. Benedek emeritus pápával a papi cölibátus védelmében, mielőtt me­gjelent volna az amazóniai térségért tartott szinódus utáni Querida Amazonia apostoli buzdítás, amelytől azt várták, hogy kicsit könnyít e szabályokon. Ez csökkentette pápasági esélyeit. A bevándorlás ügyében megkülönbözteti a menekülteket és a gazdasági bevándorlókat, kiállt Lengyelország és Magyar­ország szuverenitása mellett.

A korábbi manilai érsek, a 67 éves Luis Antonio Tagle az Evangelizációs Dikasztérium proprefektusa, azaz ő a „vörös pápa”. Mivel ez a dikasztérium felel a világ nagy részéért, a bíborosát gyakran utód­jelöltnek tekintik. Taglét ázsiai Ferencnek is nevezik, érzelmes ember. Inkább a progresszívek közé sorolják. A II. vatikáni zsinat értelmezése kapcsán a XVI. Benedek pápa által elutasított bolognai iskola álláspontját képviseli – sőt az iskola prominens szerkesztője volt –, miszerint a zsinat nem folytonosságot képvisel az egyházi hagyománnyal, hanem törést. Tagle a népi vallásosság pártolója, és felkarol olyan népszerű ügyeket, mint a környezetvédelem. A liturgikus ügyekben is inkább liberális. Morális kérdésekről gyakran elkenve beszél, az abortuszt és az eutanáziát viszont egyértelműen elítéli, a migráció ügyében ellenben inkább a bevándorlók pártján áll.

A 60 éves Pierbattista Pizzaballa olasz kardinális, ferences szerzetes, korábbi szentföldi ferences kusztosz, 2020-tól jeruzsálemi latin pátriárka. Pozíciója azt implikálja, hogy jó kormányzói adottságai vannak, hiszen a Szentföldön egyházi vezetőnek lenni különleges képességeket igényel, a főegyházmegye négy országot foglal magába. Evidensen a ferences lelkiséget képviseli, egyszerre konzervatív és modern, a tehetséges centrista konzervatívok egyike. Sok előnye mellett hátránya lehet, hogy még fiatal, az viszont stabilitást jelenthet, hogy vele hosszú pápaság elé néznénk. Korából adódóan későbbi konklávékon is papabile lehet.

***

Magyar résztvevő a konklávén

Erdő Péter több papabilelistán szerepel mint centrista, jó szervezőtehetséggel és diplomáciai érzékkel rendelkező kánonjogász. Noha az efféle listákat érdemes egészséges szkepticizmussal fogadni, kvalitásai, beágyazottsága valóban esélyes jelöltté teszik. 

1952-ben született Budapesten hat­gyermekes családba. 1970-ben érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban. Az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a Központi Papnevelő Intézetben és a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián tanult. 1975-ben szentelte pappá Lékai László bíboros, ezután két évig Dorogon volt káplán. 1976-ban teológiai doktorátust szerzett, 1977 és 1980 közt a Pápai Lateráni Egyetemen tanult kánonjogot a Pápai Magyar Akadémia ösztöndíjával. 1980-tól 1996-ig tanárként szolgált az esztergomi szemináriumban, 1986 és 2002 közt a római Gregoriana Pápai Egyetem megbízott tanára, illetve professzora volt. A Pázmány Péter Hittudományi Akadémia, illetve az 1992-ben ebből megalakuló Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, majd tanszékvezetője lett. 1995–96-ban ösztöndíjjal kutatott a kaliforniai Berkeley Egyetemen. 1996-tól a PPKE dékánja, 1998 és 2003 között rektora, 2005-től 2015-ig nagykancellárja volt. 2003-ig elnöke volt az egyetem 1996-ban alapított Kánonjogi Posztgraduális Intézetének is. 2003-ban védte meg akadémiai doktoriját, azóta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

2005-től 2015-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2005 és 2016 között pedig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke volt. Az Apostoli Szentszéknél is kapott tisztségeket: 2003-ban a Katolikus Nevelés Kongregációja és a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, 2004-ben az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága, 2005-ben az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció tagja lett.