Az ukrán csalók rengeteg magyar embert károsítanak meg

Már 169 ukrán gyanúsítottat azonosított be a rendőrség, vannak köztük irányítók, szervezők és strómanok is, akik a bűnszervezet pénzmosó tevékenységét segítik.

Meggyilkolt két fiatalt egy radikális baloldali aktivista. Ha valakinek eddig nem volt tiszta, mit is jelent az intifáda: ezt jelenti.
Nyolc évvel ezelőtt Kansas államban a Shawnee Mission East nevű gimnázium területén két fészerre horogkereszteket és egyéb náci graffitiket festettek. Az amerikai kisvárosba kilátogatott a helyi televízió, hogy riportot készítsen az esetről. A videót fagyos hidegben, dideregve vették fel, és az iskola egyik zsidó diákját kérdezték a történtekről. „Aggódom, amikor elmegyek a zsinagógámba, s most már az iskolában is aggódnom kell a biztonságom miatt. Ennek nem szabadna így lennie” – mondta a végzős fiatal.